Él elővásárlási jogával, megveszi az egykori dohánygyárat Sepsiszentgyörgy önkormányzata

Sepsiszentgyörgy önkormányzata megvásárolja az egykori dohánygyárat és közösségi, oktatási, kulturális, szórakoztató térré alakítja – jelentette be csütörtökön Antal Árpád.

A polgármester a dohánygyár udvarán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a város él az elővásárlási jogával, 4,9 millió euróért megveszi az egykori dohánygyár mintegy 3,2 hektáros területét és a rajta lévő ipari műemléképületeket. Ezt követően lakossági konzultációt tartanak, amelyben a városlakók elmondhatják véleményüket és ötleteket fogalmazhatnak meg, hogy pontosan milyen rendeltetést szánjanak az ingatlanoknak.A szerző felvételei

Az elöljáró rámutatott, a városközponthoz közel fekvő, nagy méretű területre és az impozáns ipari műemléképületekbe több tevékenység is betelepíthető. Egyik céljuk, hogy a budapesti Csodák palotájához és a mosonmagyaróvári Futura tudományos játszóházhoz hasonló létesítményt hozzanak létre az egykori dohánygyárban, tudtuk meg. Varga Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere hozzátette: a vásárlás után nyílt napot is szerveznek a dohánygyár udvarán és lakossági konzultáció során döntenek majd, hogy milyen további rendeltetést kapnak az épületek.   

Megmentik az épített örökséget

A hajdani dohánygyár megvásárlását bejelentő sajtótájékoztatón Antal Árpád polgármester és Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke körbejárta az 1902–1910 között épült egykori dohánygyár épületegyüttesét. A polgármester rámutatott: nemcsak Sepsiszentgyörgy számára, hanem az erdélyi műemlékvédelem szempontjából is fontos, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat megvásárolja a hajdani dohánygyár épületeit.

Hasonlóan vélekedett Kelemen Hunor is, aki rámutatott: fontos, hogy az épített örökségünk részét képező ingatlanokat felújítsuk és a közösség szolgálatába állítsuk. „Sepsiszentgyörgyön évek óta zajlik az építkezés és újabb építkezések esztendői következnek. Az egykori dohánygyár épületének megvásárlása nagy erőfeszítés, de a városvezetésnek van víziója, hosszú távon gondolkodik, tudja, hogy az ilyen beruházásokkal a közösséget szolgálja és az életminőséget javítja” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.

Románia miniszterelnök-helyettese kiemelte: ez az épületegyüttes a város szívében nemcsak a lerombolástól menekül meg, hanem a jövőben a közösséget fogja szolgálni, ahogyan azt egykor is tette. Kelemen Hunor hozzátette: nem kizárt, hogy a dohánygyár megvásárlását követően a felújításra kormánytámogatást is kaphat majd a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.

Újjászülethet a sepsiszentgyörgyi cigarettagyártás?

Antal Árpád felidézte, hogy a város egykori polgármestere, ifj. Gödri Ferenc a magyar kormánytól kért támogatást egy dohánygyár létesítésére, amely kezdetekben a jelenlegi sepsiszentgyörgyi városháza épületében működött 80 alkalmazottal. Miután megépült, a szemerjai dohánygyár olykor 1200 személynek biztosított munkahelyet.

A dohánygyár az 1989-es rendszerváltás utáni magánosításkor a Galaxy Tobacco részvénytársaság tulajdonába került, majd 2010-ben bezárt. A cég ellen csődeljárást indítottak, vagyonát tavaly év végén kezdte értékesíteni a felszámolóbiztos. Antal Árpád szerint, mivel ipari műemléképületekről van szó, az önkormányzat élt az elővásárlási jogával, erről a napokban határozatot fogadtak el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Megtudtuk, jövő héten tárgyalnak a felszámolóbiztossal, hiszen szeretnék elérni, hogy az önkormányzat részletekben fizethesse ki a területért és ingatlanokért kért 4,9 millió eurót. A dohánygyár berendezéseit, a még használható, esetenként újszerű állapotban lévő cigarettagyártó gépeket egy bukaresti cég vásárolja meg a felszámolóbiztostól.

Antal Árpád rámutatott: szeretnének tárgyalni a vállalkozással, hogy a megvásárolt berendezéseket ne vigye el a városból, hanem a szépmezői Ipari Parkban hozzon létre egy új cigarettagyárat, hiszen Sepsiszentgyörgyön hagyománya van a cigarettagyártásnak, szakembereket is tud alkalmazni és élhet az önkormányzat által biztosított kedvezményekkel, amennyiben az ipari parkba települ.

Kapcsolódók

Kimaradt?