Ekkora várható az új nyugdíjtörvény jóváhagyása

Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn ismertette a képviselőház munkaügyi bizottságának tagjaival az új nyugdíjtörvény tervezetét, közölve azt is, hogy a kormány várhatóan november 9-án hagyja jóvá a jogszabályjavaslatot, amit a parlamentnek november 20-ig el kellene fogadnia.

Fotó: Agerpres

A tárcavezető tájékoztatása szerint a törvény alkalmazásának költségvetési vonzata jövő szeptembertől decemberig havi 13,84 milliárd lej lesz. A jogszabály 2024. január elsején lép hatályba, amikor a nyugdíjpont értéke 2032 lejre nő. Ezt úgy számolták ki, hogy a nyugdíjpont jelenlegi értékét, 1785 lejt megemelték a 2022-es inflációs rátával, azaz 13,8 százalékkal.

Bucura-Oprescu elmondta, hogy az új törvény tervezetének megfelelően jövő szeptemberben a nyugdíjak ismét emelkedni fognak. Közlése szerint azért csak szeptembertől, mert a nyugdíjiratok digitalizálása még nem fejeződött be, emellett időre lesz szükség a jogszabály végrehajtási módjának kidolgozására és a szükséges szoftverek beszerzésére. Időt igényel a nyugdíjak újraszámolása is az új törvény alapján – magyarázta a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy a jogszabályjavaslat ösztönzi a hozzájárulást és a munkát, mert a 25 évet meghaladó szolgálati időért nagyobb nyugdíj jár. Bucura-Oprescu szerint a törvény hatályba lépésével jövőre átlagban 40 százalékkal nőnek majd a nyugdíjak. „Lehet, hogy lesznek olyan nyugdíjak, amelyek 1 százalékkal fognak emelkedni, de lehet, hogy lesznek olyanok is, amelyek 80 százalékkal” – magyarázta a képviselőknek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?