Együtt a kézdivásárhelyi gyermekekért – 266 gyermeknek nyújtanak segítséget
Mintegy 350 gyermeket kerestek fel eddig a kézdivásárhelyi Act for Children program munkatársai, közülük jelenleg 266-an részesülnek rendszeres támogatásban. Ez a végső létszám, több jelentkezőt nem is tudnak fogadni. A tavaly ősszel megnyílt nappali központban nem csupán a tanulásban segítik a hátrányos helyzetű gyermekeket: pszichológiai, szociális és egészségügyi támogatást, valamint közösségi élményeket is biztosítanak számukra. Az eddigi eredményekről, a mindennapi munka kihívásairól és az intézmények közötti együttműködés fontosságáról csütörtökön kora este szakmai konferencián számoltak be a program munkatársai.
Az Együtt a kézdivásárhelyi gyermekekért című rendezvénynek november 5-én a Gábor Áron Szakképző Líceum díszterme adott otthont. A találkozón gyermekvédelmi és szociális intézmények, oktatási intézmények, civil szervezetek és az önkormányzat képviselői vettek részt.

A konferenciát dr. Szabó Katalin programszervező nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy a rendezvény nem egyszerű projektbemutató, hanem lehetőség a gyermekekkel foglalkozó szakemberek közötti kapcsolatok erősítésére. Mint fogalmazott, a gyermekek ügye közös ügy, a hatékony segítségnyújtáshoz pedig elengedhetetlen az intézmények, a családok és a civil szervezetek együttműködése.
A Kézdivásárhely önkormányzata által megvalósított, európai uniós támogatású Act for Children projekt a 2021–2027-es Társadalmi Befogadás és Méltóság Program része. A 2025 februárjában kezdődött és 2028 márciusának végéig tartó kezdeményezés célja a veszélyeztetett gyermekek támogatása, az iskolai lemorzsolódás megelőzése, valamint annak elősegítése, hogy a gyermekek lehetőség szerint saját családjukban nevelkedhessenek.
Nem csupán délutáni foglalkozásokat kínálnak
A szakmai előadások sorát Mátyus Mónika-Magdolna, a nappali központ koordinátora nyitotta meg, aki az intézmény mindennapi működését ismertette. Mint elmondta, a munkanap rendszerint reggel kilenckor kezdődik és este hét óráig tart. Délelőtt szakmai egyeztetések, állapotfelmérések, egyéni fejlesztések és a be nem iskolázott gyermekek foglalkozásai zajlanak, délután pedig megérkeznek az iskolások.
A házi feladatok elkészítése és a tananyag gyakorlása mellett pszichológiai, szociális, egészségügyi, önismereti és közösségi foglalkozásokat tartanak. A kisebbeknél a játékos fejlesztés, a 7–11 éveseknél a tanulási készségek és a közösségi viselkedés erősítése, míg a 12–18 éveseknél az önállóság és a pályaválasztás támogatása kerül előtérbe.

A koordinátor hangsúlyozta, hogy a gyermekek problémáit nem lehet egymástól elszigetelten kezelni. Egy tanulási nehézség mögött családi gondok vagy szorongás is állhat, ezért a pedagógusok, pszichológusok és szociális munkások összehangolt munkájára van szükség.
Előadásában egy 11 éves fiú történetét is megosztotta, aki szinte mindennap három-négy órát tölt a központban. Egy alkalommal néhány napos kórházi kezelés után délelőtt engedték haza. Bár aznap még iskolába sem tudott menni, délután egy órakor már megjelent a csoportos foglalkozáson. Nem kötelezettségből érkezett, hanem azért, mert fontos számára az ottani közösség. Mátyus Mónika-Magdolna szerint az ilyen történetek bizonyítják igazán, hogy a gyermekek biztonságban érzik magukat, és tudják, hogy számítanak rájuk.
A következő előadó, Illés Andrea célcsoportfelelős a gyermekek felkutatásáról, a programba való bekerülés feltételeiről és a kedvezményezettek fejlődésének nyomon követéséről beszélt.
Tájékoztatása szerint a 2025 októbere óta működő központ munkatársai eddig megközelítőleg 350 gyermeket kerestek fel, jelenleg pedig 130 családból 266 aktív kedvezményezettjük van. Közülük 189-en a 0–11 éves, 77-en a 12–18 éves korosztályhoz tartoznak. A résztvevők Kézdivásárhelyről és a hozzá tartozó falvakból érkeznek, a város valamennyi iskolájából és óvodájából vannak gyermekek a programban.
A bekerülést minden esetben szociális helyzetfelmérés előzi meg. Figyelembe veszik a családi körülményeket, az iskolai lemorzsolódás veszélyét, valamint a családtól való elszakadás kockázatát.
Illés Andrea egy beszédes példát is említett: volt gyermek, aki télen azért nem tudott rendszeresen eljutni a foglalkozásokra, mert nem volt megfelelő cipője. A központ munkatársai lábbelit biztosítottak számára, így megszűnt a részvételét akadályozó probléma.
Az eddigi eredmények között olyan esetek is szerepelnek, amikor sikerült egy gyermeket iskolába íratni, illetve megszakított tanulmányainak folytatását elősegíteni. Pedagógusoktól kedvező visszajelzések érkeztek egyes résztvevők magatartásának és tanuláshoz való hozzáállásának változásáról is.

A konferencia további részében Pocsai-Szász Rozália a gyermekek és családjaik elérésével, bevonásával és támogatásával kapcsolatos tapasztalatokat ismertette. A családokkal való rendszeres kapcsolattartás meghatározó szerepet játszik abban, hogy a segítség valóban eljusson a rászorulókhoz.
Hodor Andrea szociális munkás a gyermekekkel és családjaikkal végzett szociális munka, valamint a különböző szakterületek közötti együttműködés gyakorlati oldalát mutatta be. A szakembereknek nemcsak a nehézségek felismerésében, hanem a megfelelő támogatás megszervezésében és az érintett intézmények közötti kapcsolattartásban is fontos szerepük van.
Több mint kétszáz foglalkozás, számtalan élmény
A szakmai előadások sorát dr. Szabó Katalin programszervező beszámolója zárta, aki a nappali központon kívül szervezett tevékenységeket és a következő időszak terveit ismertette.
Elmondta, hogy a 2026 januárja és novembere közötti időszak terveiben 108 külső programalkalom szerepelt megvalósított vagy részletesen megtervezett tevékenységként, összesen 216 foglalkozással. Ezek között 24 zenei és kreatív fejlesztő, ugyanennyi kulturális és élménypedagógiai, 22 sport- és rekreációs, valamint 20 pályaorientációs és szakmabemutató alkalom kapott helyet. Emellett egészségügyi, környezetvédelmi, életviteli és kommunikációs foglalkozásokat is szerveztek.
A gyermekek könyvtárba, múzeumba, a Vigadóba, sportlétesítményekbe, szakiskolai műhelyekbe, egészségügyi intézményekbe, kertészetbe, a rendőrségre és különböző vállalkozásokhoz is ellátogattak. A városnapokon mindhárom napon tartottak foglalkozásokat, több mint száz gyermek részvételével.
A zenei foglalkozások és a furulyaoktatás az önkifejezést, a figyelmet és a kitartást fejlesztették, míg a sportprogramok az együttműködést és a szabályok betartását erősítették. A pályaorientációs alkalmakon a fiatalok különböző szakmákkal ismerkedhettek meg, ami későbbi pályaválasztásukat segítheti.

A programszervező a további tervekről szólva elmondta, hogy szeretnék fenntartani a rendszeres foglalkozásokat, és bővíteni a kulturális, sport- és pályaorientációs programokat. Jelenleg azonban nincs szabad hely új gyermekek felvételére, ezért elsősorban a már bekapcsolódott kedvezményezettek támogatására és a meglévő tevékenységek folytatására összpontosítanak.
A konferencia valamennyi előadásában visszatérő gondolat volt az intézmények közötti együttműködés fontossága. A szakemberek szerint az iskolai hiányzásokról, a tanulmányi eredményekről vagy a gyermekek viselkedésének megváltozásáról időben érkező jelzések lehetővé tennék, hogy még a problémák súlyosbodása előtt segítséget nyújtsanak. Ennek érdekében a szervezők azt kérték az intézményvezetőktől, hogy jelöljenek ki kapcsolattartó személyeket, akikkel rendszeresen egyeztethetnek.
A rendezvény végén dr. Szabó Katalin megköszönte a szakemberek, intézmények, önkéntesek és támogatók eddigi munkáját. A Maszolnak azon segítők nevét is felsorolta, akik hozzájárulnak a program hatékonyabb működéséhez: a Csabi bolt (Tamás Márta és Zsolt), a Bene Boltja, a Hobby Creative, a Julius Meinl, a Süti Éden és a Perla Covasnei. A résztvevők a szakmai beszélgetések mellett betekinthettek a nappali központ első és ötödik emeleti foglalkozásaiba is.

A konferencia egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy a gyermekek támogatása nem érhet véget egy-egy foglalkozással vagy a projekt lezárásával. Az igazi eredményt nem pusztán a megtartott programok száma jelenti, hanem az, ha egy gyermek ismét rendszeresen iskolába jár, megtalálja a helyét egy közösségben, és nagyobb eséllyel indulhat neki a felnőtt életnek.
CSAK SAJÁT


