Egy év alatt közel ezer ukrajnai menekültnek segítettek Maros megyében

Az ukrajnai háború kitörése óta eltelt egy év alatt közel 900 menekült vett részt a MarosHub szervezet integrációs programjain. A menekültek integrációjával és szociális segítségnyújtásával foglalkozó Maros megyei központ jelenleg mintegy 350 ukrán menekültet tart nyilván, többségük gyermek és nő.

Marius Dumitrescu, a MarosHub képviselője, a marosszentgyörgyi Szociális Gyógyszertár vezetője beszámolójában elmondta, a nyelvi programok mellett a klubtevékenységek nyújtottak támaszt az ukrán menekülteknek.

Fotók: MarosHub

„A menekültek folyamatosan ragaszkodtak bizonyos ünnepekhez, mint például a karácsony vagy a húsvét, hogy hazatérhessenek. Sajnos senki sem tudja, hogy a katonai konfliktus meddig tart, ugyanakkor tudni kell azt is, hogy ezek az emberek soha nem tétlenkedtek, igyekeztek hasznos tagjai lenni a befogadó közösségnek. Jelenleg a MarosHub-nak több integrációs programja is zajlik. A menekültek számára biztosítunk román nyelvtanfolyamokat, van angol nyelvű klubunk is, ahol a menekültek tovább képezhetik magukat, ugyanakkor az integrációs programhoz tartozik például a múzeumlátogatás is. Ezen kívül vannak olyan szolgáltatásaink, mint például a munkahelykeresésben való segítségnyújtás, ennek köszönhetően sok olyan menekültünk van a megyében, aki már talált munkát. Emellett főző- és gasztronómiai műhelyeket is tartunk, hogy biztosítsuk a kikapcsolódás lehetőségét is számukra” - sorolta a központ tevékenységeit Marius Dumitrescu.

A MarosHub-ot 15 Maros megyei civil szervezet alkotja, amelyek a 2022 márciusában létrehozott Együtt Ukrajnáért Maros megyében munkacsoportban egyesítették erőiket. A szervezet célja a menekültek támogatásának növelése és az erőforrások megfelelő kihasználása a menekültek megsegítése érdekében. Az együttműködésnek köszönhetően eddig hét segélyszállítmányt tudtak eljuttatni az ukrajnai kórházakba, valamint egy helyi segélyprogramot és útmutatást is létrehoztak a menekültek egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésére.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?