banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Egy aradi tanár bevallotta: 60 ezer eurót szedett össze különórákból egy év alatt

Az Országos Adóhatóság közlése alapján számos romániai pedagógus bevallotta korrepetálásból származó jövetelmét, amit több tízezer lejre, vagy adott esetben euróra rúg – adta hírül a Digi24 hírtelevízió.

A prímet egy aradi tanár vitte el, aki adóbevallása alapján 300 000 lejt, vagyis mintegy 60 000 eurót gyűjtött össze egyetlen év alatt abból, hogy különórákon fogad diákokat. Egy másik temesvári pedagógus sem járt rosszul azzal, hogy szabadidejében korrepetitorként foglalatoskodik, ugyanis 10 000 eurót gyűjtögetett így össze. Mindkét pedagógus kifizette a bevallott jövedelem alapján kiszámított adót.

„A dolgok lassan visszatérnek a normális kerékvágásba. Mi, az adóhatóság nem azt szeretnénk, hogy valakit ellenőrizzünk és elkapjunk, hanem azt, hogy a román adófizetők helyesen viselkedjenek az adózás tekintetében. Ez a végső cél” – fogalmazott Lucian Heiuș, az adóhatóság vezetője.

Fotó: Kiss Gábor

A korrepetáló tanároknak május 25-ig be kellett jelenteniük tevékenységüket az adóhatóságnak és be kellett nyújtaniuk a jövedelemadó-bevallásukat. Az IRES és a Román Akadémiai Társaság által elkészített tanulmány szerint Romániában minden harmadik diák legalább egy tantárgyból különórára jár.

A tanulmányban megkérdezett diákok 73 százaléka úgy véli, hogy iskolai teljesítménye jelentősen javul, ha magánórákra jár. A legtöbb, több mint 80 százalékuk matematikából, egyharmaduk román nyelvből, 29 százalékuk pedig idegen nyelvből vesz különórákat.

Ami a korrepetálás költségét illeti, jelenleg 50 és 100 lej között változhat foglalkozásonként – derül ki ugyanabból a felmérésből. Az anyagi ráfordítás átlagosan meghaladja a havi 300 lejt, és megduplázódhat vagy akár megháromszorozódhat, ha a diák több tantárgyból is magánórákat vesz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?