Dr. Deák György: megoldás lenne, de fejetlenség van a parajdi sóbányánál (EXKLUZÍV)
Megoldás létezik, azonban mielőbbi konkrét cselekvési tervre van szükség ahhoz, hogy a parajdi sóbányánál kialakult kritikus helyzetet mérsékelni lehessen – nyilatkozta a Maszolnak dr. Deák György habil, az Országos Környezetvédelmi Kutató és Fejlesztő Intézet vezetője.
A szakember szerint jelenleg nincs következetes intézkedéssor, hiányzik egy egyértelmű prioritás, és nincs olyan testület sem, amely vállalná a válságkezelés megszervezését. Dr.Deák György úgy véli, hatékony lehetne Bíró Barna Botond, a Hargita Megyei Tanács elnökének javaslata, miszerint az államfő hirdessen rendkívüli állapotot Parajdra, és katonai rendeletekkel gyorsítsák fel a kárelhárítást.
A sóbánya Telegdy részéből és a kezelőközpontból való vízkiszivattyúzáshoz mesterséges tómeder kialakítására lenne szükség. A szakember szerint ez a megoldás viszonylag egyszerű – még akkor is ha a térség Natura 2000-es besorolás alatt áll –, ha rendkívüli helyzetet hirdetnek, ugyanis akkor csökken a szükséges engedélyek beszerzésének száma.
„El kell dönteni, mit akarunk csinálni"
Nem az a legfontosabb, hogy felelősöket keressünk, hanem hogy elkerüljük a helyzet további romlását – hangsúlyozza dr. Deák György. Hozzátette, emberéletek forognak kockán.
A legfontosabb intézkedés a Korond-patak elterelése, hogy a víz ne érintkezzen a bányával. A jelenleg alkalmazott bypass rendszer azonban csak ideiglenes megoldás, ráadásul nem is a legerősebb: ha a cső beszakad, a víz újra visszafolyik, és a probléma megmarad. A rendszer csupán arra elegendő, hogy időt nyerjenek a következő lépéshez.
Mindenki fut a felelősség elől
„Ingoványos talajon, veszélyes helyzetben mindenki menekül a felelősség elől" – mondja Deák György, aki szerint ez érthető, mivel jelenleg azt sem tudják pontosan, milyen gépekkel lehet a terepen dolgozni.
„Az első lépés az kellene legyen, hogy biztosítják: a víz ne tudjon a sóhátra jutni. Ha a gyors megoldásként a bypass rendszert választották, az önmagában okos döntés, de a kivitelezés gyorsasága hiányzik, és továbbra is kérdés, mi történik, ha a cső megreped."
A szakember szerint ha megkezdik a víz kiszivattyúzását, várhatóan be fognak szakadni a régi bányarészek: a Dózsa-, a József- és valószínűleg a Párhuzamos bánya is. Azonban ha a víz eltávolítása nem történik meg, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Hibás az a feltételezés, hogy az üreg hermetikusan tartja majd a vizet – figyelmeztet.
Komoly és pontos elemzés szükséges annak megértésére, milyen következményekkel járhatnak az esetleges beszakadások. Jelenleg az egyik legnagyobb probléma az, hogy nincs megbízható adatbázis, amire alapozni lehetne.
Kapcsolódó
„A bánya dolgozóival együtt egy innovatív mérőrendszert alakítottunk ki, amely különböző mélységekben elhelyezett referenciapontok alapján mérte a vízszintes és függőleges deformációkat. Ezek alapján meg lehetett volna határozni, milyen terhelés hogyan hat az alátámasztó szerkezetekre. Annak ellenére, hogy az akkori mérések már jelezték az omlásveszélyt, a Salrom nem tett semmit. Csak akkor kerestek meg, amikor a baj már bekövetkezett. Véleményem szerint ez a nemtörődömség vezetett a jelenlegi katasztrófához."
Versenyfutás az idővel
Az idő kulcsszerepet játszik a sóbánya megmentésében – hangsúlyozza a kutató. A kezdetektől fogva szorgalmazzák, hogy sürgősségi eljárásban kezdődjön meg a helyreállítás műszaki kivitelezése.
A fontossági sorrend az ő javaslata szerint:
- a Korond-patak elterelése,
- egy olyan terület azonosítása, ahol sós tavat lehet kialakítani,
- a sós víz kiszivattyúzására vonatkozó, rugalmas műszaki terv elkészítése.
Ez utóbbi célja, hogy minimálisra csökkentsék az omlásveszélyt. „Az omlás be fog következni – az szinte biztos –, de a károk mértéke csökkenthető" – figyelmeztet.
A sós tó kialakítását szakaszokra kell bontani, hogy a sóoldat kiszivattyúzása ne függjön a tó teljes térfogatától. Így a víz a lehető leggyorsabban eltávolítható a bányából.
Elengedhetetlen továbbá:
- egy talajsüllyedést figyelő és riasztó rendszer kiépítése,
- a digitális térképek frissítése,
- a bánya 3D-s digitális térképének elkészítése,
- valamint az adatok szinkronizálása a felszíni és/vagy a mélyben elhelyezett érzékelőkkel.
Fontos felkészülni az előre nem látható eseményekre is. A folyamat minden lépését össze kell hangolni, és fel kell készülni arra, hogy a fejlemények eltérhetnek az előzetes tervektől. Ilyenkor gyors döntésekre van szükség a vészhelyzetek megelőzése vagy csökkentése érdekében.
A jelenlegi információk alapján a kezelőközpont és a Telegdy-bánya jó eséllyel megmenthető. Ugyanakkor nem lehet tudni, hogy a só oldásával az édesvíz mennyire roncsolta a bánya tartószerkezetét.
A parajdi sóbánya sorsa jelenleg szó szerint idő kérdése. A szakember figyelmeztetései egyértelműek: a beavatkozás halogatása visszafordíthatatlan károkat és emberi életeket is veszélyeztethet. A döntéshozóknak most kell felelősséget vállalniuk, és nem a felelőst keresniük – mert a természet nem vár. A következő napokban dőlhet el, hogy sikerül-e megfékezni a katasztrófát, vagy végignézzük, ahogy egy újabb következik be.
Deák György hangsúlyozta, az RMDSZ keresi a megoldást arra, hogy a helyzet mielőbb megoldódjon, és megyőződése, hogy meg is fog oldódni.
Nyitókép: Farkas Endre
CSAK SAJÁT