Díszítik Nagyvárad karácsonyfáját

Összeszerelték és elkezdték feldíszíteni Nagyvárad főterén a karácsonyfát. Ahogyan a korábbi években, úgy idén is girlandokkal és gömbökkel ékesítik a téli ünnepek „főszereplőjét”.

Mint arról már beszámoltunk, Bihar megye székhelye hétfőn kezdett el „ünnepi köntösbe” öltözni. Az önkormányzat csütörtöki tájékoztatása alapján a hagyományos égősorokon túlmenően újfent kidíszítik a belváros tíz épületét.

Szerelik | Fotó: nagyváradi önkormányzat

A görög-katolikus püspöki palota és az Astoria szálló (Sztarill-palota) már készen áll a karácsonyra, jelenleg a Fekete-Sas palotát szépítik, de már összeszerelték és elkezdték díszíteni a Szent László téren a karácsonyfát is.

Emlékezetes, hogy ott nyitják meg november 29-én a karácsonyi vásárt, amely december 26-ig várja majd a látogatókat.

Az Astoria szállót már feldíszítették | Fotó: nagyváradi önkormányzat

A rendezvények miatt már most november 23-tól lezárják a forgalmat az Unirii tér és a Teleki (ma Primăriei) utca kereszteződésétől a Beöthy Ödön (ma Iuliu Maniu) utcáig, ugyanakkor a Pável (Mihai Pavel) utcán a forgalom kétirányú lesz. A Bémer (Ferdinánd) téren forgalomkorlátozás nélkül lehet közlekedni.

Ha szeretnél többet megtudni a nagyváradi Fekete Sas palota történetéről, nézd meg az alábbi videót!

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?