Marosvásárhelyen is megnyitotta kapuit a karácsonyi vásár
Az ünnepi hangulat az egész város főterét bejárja, hiszen a díszítések, karácsonyi illatok mellett ünnepi zenét játszanak, karácsonyváró dalok is hallhatók.
A Színház téren álló karácsonyfa környékén 37 faházban mintegy 45 kézműves, helyi termelő várja a látogatókat egy teljes hónapon át, továbbá 11 mozgó büfében kínálnak enni- és innivaló finomságokat.
A gyermekek december 23-ig minden nap találkozhatnak a Mikulással, aki szánon érkezik a város szívébe. A Mikulásnak lesz egy titkos házikója is, ahová minden kíváncsi gyerek és felnőtt is betekinthet. A Mikulás kisvonat pedig a felszerelt körhinta környékén közlekedik majd.
Idén is lesz ünneplőbe öltözött Mikulás busz, amely minden nap más útvonalon közlekedik. A Mikulás buszok menetrendjét a Marosvásárhelyi Karácsonyi Vásár Facebook-oldalán tekinthetik meg az érdeklődők.
A Karácsonyi Vásár hétköznaponként 15.00-21.00 óra között, szombaton és vasárnap pedig 11.00-21.00 óra között várja az érdeklődőket a Színház-téren.
Az idei Karácsonyi Vásárt önerőből a Mercur Creativ Egyesület szervezte. Az esemény a város polgármesteri hivatal támogatását is élvezi, ez ellenben nem jelent anyagi támogatást, hiszen az október végi kormányhatározat ezt megakadályozta.
CSAK SAJÁT