Karácsonyi programokkal készülnek a nagyváradi Holnaposok szoborcsoportnál

Nagyváradon, a Holnaposok szoborcsoportnál december 17. és 23. között minden este 18 órától egy-egy magyar tannyelvű iskola diákjai, valamint kulturális intézmények gondoskodnak a karácsonyi hangulatról.  

Az Ovisuli Egyesület, a Bihar megyei RMDSZ Nőszervezete, a Rákóczi Szövetség, valamint a Nagyváradi RMDSZ szervezésében december 17-én, pénteken karácsonyfát állítanak a szoborcsoport közelében, amelyre bárki felakaszthat egyet a saját díszeiből.

„Igen, ilyen még nem volt: a mi karácsonyfánk lesz, a mi díszeinkkel, a mi iskoláink esténkénti éneklésével, a mi kulturális intézményünk karácsonyi kántálásával. Mit kell tudnod? A fenyőfát december 17-én állítjuk és díszítjük fel. A fenyőfa alját üresen hagyjuk nektek azért, hogy bárki, aki arra jár, akaszthasson fel egyet a saját díszeiből, hiszen így lesz ez a fenyőfa a mi karácsonyfánk” – áll a szervezők által közzétett felhívásban.

Az említett időszakban az első napon, 17-én a Lilliput Társulat karácsonyi kántálását; 18-án a Nagyvárad Táncegyüttes Karácsonyi kánták című előadást, valamint a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kórusát; 19-én a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium kórusát; 20-án a Nagyváradi Művészeti Líceum kórusát, ; 21-én az Ady Endre Elméleti Líceum kórusát; 22-én a Mihai Eminescu Főgimnázium kórusát és 11-es Általános Iskola Napsugár egyik osztályát; 23-án pedig a szervezők közös ünnepi táncát a Stephany Táncklubbal, valamint a TARFAN fúvószenekar egy pár tagjának ünnepi előadását tekinthetik meg az érdeklődők. A programsorozatot közös énekléssel zárják Deé Róbert vezetésével.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?