Csík-térségi településeknek szavaztak meg támogatást az adóvisszaosztásból

Csík-térségi településeknek szavazott meg támogatást a személyi jövedelemadó 6 százlaékos visszaosztásából Hargita Megye Tanácsa szeptember 14-i rendkívüli ülésén. Kihelyezett ülést tartott a testület, ugyanis meghívást kaptak Madéfalvára a jelenleg is zajló hagymafesztiválra – tájékoztat közleményében a megyei önkormányzat.

Madéfalva dinamikusan fejlődő község, jó eredményeket értek el gazdaságfejlesztésben, turisztikában, vendéglátásban egyaránt. Számos kiváló kezdeményezésük van, mint például a meleg ebéd, amit saját konyhájukban főznek, és amely nemcsak a napközis gyerekeknek, hanem az időseknek is biztosítja az étkezést, ismertette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Szentes Csaba polgármester elmondta, a községben az infrastruktúra fejlesztése mellett az oktatásra fektetnek nagy hangsúlyt, ugyanis vallják, hogy a gyerekek oktatása alapozza meg a közösség jövőjét. Mint beszámolt, 22 éves a községben az ifjúsági szervezet, amely kedden tartott tisztújító gyűlést, és nagy öröm volt látni, hogy mennyi tenni akaró fiatal van a községben.

Jelenleg három épületben zajlik az oktatás a községben, európai szintű körülmények között, és októbertől bölcsőde is indul, ismertette Forró Hajnalka, a Zöld Péter Általános Iskola igazgatója.

Fotó: Hargita Megye Tanácsa

A közbirtokosságnak az a célja, hogy az intézményeket, a különböző társadalmi csoportokat, a civil szervezeteket a lehetőségeihez mérten segítse, illetve tagjai is megkapják a megfelelő javadalmazást. Ezeket a célokat a továbbiakban is követik, mondta Szentes Gáspár, a közbirtokosság vezetője.

A döntéshozó testület szeptember 14-i ülésén a 6 százalékos visszaosztásból Madéfalvának szavazott meg támogatást 380 ezer lej értékben ingatlanvásárlásra, ahol közösségi központot alakítanak ki. Csíkszentmihály 120 ezer lejes támogatást igényelt az egészségház megépítésére, ezt is jóváhagyta a testület. Karcfalvát 470 ezer lejjel támogatták a polgármesteri hivatal javításaira és parkoló kialakítására, Csíkdánfalva községet pedig 500 ezer lejjel az iskola munkálataira, Csíkszenttamás önkormányzata is megkapta korábban az igényelt 450 ezer lejes támogatást.

Csíkszentdomokos 300 ezer lejt igényelt az utak rendbetételéhez, a kiegészítésre az időközben megemelkedett árak miatt van szükség. Tusnád község iskolabuszt vásárolt, ebben kérték a megyei tanács segítségét, ugyanis, mint Molnár József polgármester elmondta, prioritás számukra a gyerekek biztonságos szállítása. Gyimesközéplok úthengert vásárol az utak karbantartására, Csíkrákos község vezetősége három projekthez kérte a megyei tanács anyagi támogatását, a csíkrákosi óvoda felújításához, illetve két projekthez, amely tervezés alatt van. Ezeken kívül Balánbányának szavazott meg támogatást a testület az utak kövezésére és épületek tatarozására.

Két kiegészítés is napirendre került, az egyik a csíkszeredai megyeháza energiahatékonyságának növelésére vonatkozó dokumentáció elfogadása, a másik pedig a korábban elfogadott, hitelből kifizetendő számlák végösszegének pontosítása. Ezeket is megszavazta a testület.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?