Cseke Attila Szilágy megyében: Sarmaságon új bölcsőde épül

,,A Szilágy megyei közösségek tudják, mit akarnak, és a településeken folyamatos fejlődés van. Olyan projekteket, beruházásokat néztünk meg, amelyek bár még folyamatban vannak, de a helyi polgármesterek, a helyi közösségi vezetők már tudják, hogy mi lesz a következő megvalósítás, a következő cél” – nyilatkozta Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter pénteki Szilágy megyei látogatásán.

A délelőtt folyamán a tárcavezető Seres Dénes parlamenti képviselővel, megyei RMDSZ-elnökkel és Kovács Irén Erzsébet szenátorral megbeszélést folytatott az előző nap beiktatott prefektussal, Dari Tamással és a két alprefektussal.

Dari Tamás elmondta, a kormány helyi képviselőjeként készen áll a közös munka megkezdésére. Célul tűzte ki, hogy együttes erővel, idén és az elkövetkezendő években megvalósíthassa mindazt, amit elterveztek a közösségek fejlődése szempontjából. Mint mondta, a miniszter látogatása megerősíti abban a tudatban, hogy erős támogatást tudhat maga mögött. Az egyeztetések kapcsán kiemelte, a Szilágy megyei önkormányzatok felkészültek a pályázatok menedzselésére és elegendő tapasztalattal rendelkeznek azok megvalósításához.Megbeszélés a prefektusnál | A szerző felvételei

A miniszter a megyei tanács elnökével és Szilágyi Róbert-István alelnökkel is tanácskozott, majd a zilahi városházán a polgármesterrel és Fazakas Miklós alpolgármesterrel, valamint Zsibó polgármesterével a folyamatban lévő infrastrukturális beruházásokról, a helyi fejlesztési lehetőségekről tárgyalt.

Délután folyamán a miniszter Krasznára látogatott, ahol megtekintette az építés alatt lévő óvodát, Varsolcon a felújított polgármesteri hivatalt és az iskola udvarán épülő sportcsarnokot, Szilágyperecsenben a nemrég felújított iskolát, Szilágysámsonban a folyamatban lévő infrastrukturális beruházásokat, majd Sarmaságon a felújítás alatt lévő bölcsődét. Ezt követően a megye polgármestereivel, alpolgármestereivel találkozott, hogy az aktuális fejlesztési lehetőségekről tájékoztassa az önkormányzati vezetőket.Találkozó a megyei tanácsnál

Nagyon fontos, hogy a helyi közösségek fejlődése folyamatos legyen, emelte ki a miniszter. Nem lehet egyik napról a másikra mindent megoldani, de amikor azt látni, hogy három-négy jelentősebb beruházás fut párhuzamosan egy községben, és már tudják, melyik lesz a következő három-négy, akkor ott a siker biztosítottnak látszik. Mindezek mellett kulcsfontosságú, hogy a beruházások kapcsán a minőség is tapasztalható – jelentette ki Cseke Attila.

A helyi közösségek tudják, merre akarnak fejlődni, fejleszteni. Konkrét kérdésekkel jönnek, konkrét problémákat vetnek fel, olyan beruházási javaslatokat tesznek, amelyek azt mutatják, hogy van koncepció – hangsúlyozta a miniszter. ,,Azon leszünk, hogy továbbra is legyenek pályázati lehetőségek. A Szilágy megyei közösségeknek nagyon sok beruházása van. Ezek fontosak, nagy problémákat, kérdéseket oldanak meg, amelyeket a helyi közösségek a befizetett adójukból akár ötven, száz év alatt sem tudnának megoldani” – emelte ki a Cseke Attila, majd hozzátette, a közösség megmaradásához, a fiatalok helyben tartásához alapvető elvárás, hogy az infrastruktúra folyamatosan fejlődjön.Sarmaságon

Emlékeztetett: a fejlesztési minisztérium idén indított programja révén új bölcsődék építésére lesz lehetőség, az önkormányzatnak mindössze csak a telket és a közművesítést kell biztosítania. Továbbá a költségvetés kihirdetése után, a következő hetekben a kataszteri munkálatokra 160 ezer lejt fognak kiutalni minden önkormányzatnak, hogy a tulajdonjogokat megoldhassák.

Seres Dénes parlamenti képviselő elmondta, a miniszter a megyei RMDSZ meghívására érkezett Szilágy megyébe, és a programot úgy alakították, hogy a megye vezetőségével is találkozhasson és megbeszélést folytathasson, hogy egyeztessenek a helyi gazdaság fejlődését célzó projektekről, illetve a folyamatban lévő munkálatokról.

,,Községeink sokat fejlődtek, sok munkálat a vége fele jár, és nagyon fontos munkálatok - vízellátás, csatornahálózat kiépítése, középületek feljavítása, óvodák építése – vannak kivitelezés alatt. Mindemellett szintén lényeges, hogy tájékoztassuk a vezetőinket, polgármestereinket, hogy mi várható az elkövetkező időben, a következő négy évben, milyen európai, nemzeti programokat lehet megpályázni, hogy mindenki a prioritása szerint alakítsa ki a terveit, és készüljön fel ezeknek a programoknak a megpályázására, hiszen a mi közösségeinknek a költségvetése általában még a működést sem fedezik, ezért kell minden pályázati lehetőséget megragadni” – emelte ki a képviselő.

Kovács Irén Erzsébet szenátor, az oktatási szakbizottság tagja a bölcsődeépítési programról, a korai oktatásba való befektetés nemcsak a gyermek harmonikus fejlődése szempontjából fontos, hanem az anyák számára is rendkívül meghatározó, ha aktív életet akarnak élni. A bölcsődékre nagy szükség van, hiszen Románia az Európai Unióban az utolsó helyen áll a bölcsődei helyzetet tekintve, ugyanis ezen intézmények a három évnél fiatalabb gyerekek csak alig 4 százalékát képesek befogadni.

Szilágy megye beilleszkedik az országos képbe, mert egyetlen bölcsőde van a megyében, az is csak Zilahon. A polgármesterekkel folytatott megbeszélésekből kiderült, hogy erre mind városon, mind a községekben nagy igény van.

„Öröm volt számomra látni, hogy Krasznán óvoda épül, Varsolcon sportcsarnok, a szilágyperecseni iskolát felújítják és korszerűen berendezik, Sarmaságon bölcsőde épül, és Szilágysámsonban hamarosan átadják a helyi kultúrotthont. Ahhoz, hogy a minőségi oktatás biztosítva legyen, korszerű és megfelelő körülményekre van szükség, ennek megteremtése prioritás az RMDSZ számára” – hangsúlyozta a szenátor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A megbeszélésen elhangzott, hogy nem csak a megyeközpontot kell fejleszteni, hanem a közösségeket is. Ezeket lakhatóvá, élhetővé kell tenni, civilizált életkörülményeket kell kialakítani, hogy a helyiek jól érezzék magukat. Szilágy megye két nagy központ, fejlett város között van, Kolozsvár és Nagyvárad, ahol több a munkahely, fejlett közösségek vannak, ezért a megye arra kell törekedjen, hogy ezekhez felzárkózzon. Itt is meg kell teremteni a lehetőségeket, hogy a fiatalság itthon maradjon, de ehhez biztosítani kell a gazdasági fejlődést, mert ha ez megvan, akkor nyilvánvaló, hogy senki nem vágyik el.

Kapcsolódók

Kimaradt?