FRISSÍTVE – Ciucă: 50 banival csökkenti a kormány az üzemanyagok árát

Három hónapra állami üzemanyagár-kompenzációt vezet be a román kormány. A döntésről Nicolae Ciucă miniszterelnök számolt be csütörtökön a kabinet ülését követően. Az árszabályozás hatására az üzemanyagtöltő-állomások árai 50 banival csökkennek. Az árkezdvezmény várhatóan júliustól jelenik meg a kutak díjszabásában, erről ugyanis még kormányhatározatot is el kell fogadni. 

Nicolae Ciucă miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a kormány úgy döntött, 50 banit kompenzál a kútnál vásárolt üzemanyag literenkénti árából. Az intézkedés három hónapig lesz érvényben, és minden fogyasztóra, nem csak a fuvarozókra vonatkozik.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a kártalanítási programra elkülönített költségvetés összesen 2 milliárd lej a három hónapra, amelynek felét az állami költségvetésből fedezik, a másik felét pedig a kőolajipari társaságok állják.

„Üdvözöljük ezt a döntést, amelyet más országok is elfogadtak. Ez magában foglalja mind a kormány, mind az olajvállalatok felelősségvállalását” – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette, a kompenzációt minden egyes nyugtán fel kell tüntetni.

Június 23-ára a benzin literjének ára 8,6 lejre, a gázolajé pedig 9,2 lejre emelkedett. A kormányfő arról sem beszélt, hogy plafonálnák az árakat, tehát vélhetően erről nincs is szó, így az állami kompenzáció ellenére további drágulásra lehet számítani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?