Cîțu Kolozsváron: több Pfizer-, kevesebb AstraZeneca-oltást hívnak le ezentúl

A miniszterelnök péntek reggel Kolozsvárra látogatott, ahol megnézte a kolozsvári Ion Creangă iskolai oltóközpontot, szelfiket készített az oltakozókkal és bejelentette, hogy országszerte úgynevezett drive-thru oltóközpontot nyitnak, számolt be a cluj24.ro.

„Jelenleg napi 115 ezer embert tudunk beoltani, de szeretnénk elérni a 120 ezres számot. Az oltások már megérkeztek, az oltóközpontok is fel vannak készülve, most már csak a lakosságon múlik. Ahhoz, hogy visszatérjünk a járvány előtti életünkhöz, arra van szükség, hogy beoltassuk magunkat. Június 1-re szeretnénk elérni az 5 milliós átoltottságot” – nyilatkozta a miniszterelnök, akit Emil Boc kolozsvári polgármester vezetett körbe.  

A miniszterelnök bejelentett néhány változtatást is, amelyeket az elkövetkezendő napokban vezetnek be. Mint fogalmazott, először is létrehoznak több drive-thru oltóközpontot, ahol Pfizer vakcinával oltanak majd. A tervek szerint jövő hétre Kolozsváron is lesz egy ilyen központ, ezzel szeretnék növelni az oltás gyorsaságát.

AstraZeneca helyett Pfizer

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a jövőben több Pfizer vakcina érkezik az országba, mivel azt tapasztalják, hogy az AstraZeneca oltást csak kevesen adatják be.

„Átalakítunk több AstraZeneca oltóközpontot Pfizerré, így biztosítva, hogy minél több ember megkaphassa az oltást. Emellett lehetővé tesszük a vállalatok és gazdasági szereplők számára is, hogy saját oltóközpontban oltakozzanak, és biztosítjuk számukra a vakcinát is” – mondta Florin Cîțu.

(Címlapkép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?