Egyetlen dózis Pfizer- és AstraZeneca-oltás is nagyon hatékony a megbetegedés megelőzésében

A hétfőn ismertetett legfrissebb brit szakértői tanulmány szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen dózis beadása után is igen magas hatékonysággal veszi elejét a kórházi kezelést igénylő súlyos Covid-19 megbetegedés kialakulásának a koronavírus-fertőzött idős emberek körében.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter friss adatokkal illusztrált hétfői sajtóértekezletén kijelentette, hogy az oltások hatékonysága most már egyértelműen látszik a meredeken csökkenő nagy-britanniai megbetegedési és halálozási adatokban.

Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) által hétfő este ismertetett vizsgálati eredmény szerint a 80 év feletti korosztályban az Oxford/AstraZeneca- és Pfizer/BioNTech-vakcina első dózisa a beadás utáni harmadik-negyedik héten egyaránt 80 százalék feletti hatékonysággal előzi meg az olyan súlyosságú megbetegedést, amely miatt a pácienst kórházba kell szállítani.Fotó: MTI

A PHE vizsgálata kimutatta azt is, hogy Pfizer/BioNTech-vakcina - amelynek alkalmazását Nagy-Britanniában egy hónappal korábban kezdték el, mint az Oxford/AstraZeneca-oltásét - a 80 év feletti korosztályban 83 százalékkal csökkenti a Covid-19 betegség okozta halálozások számát az első adag beadása után.

Matt Hancock a PHE vizsgálati eredményeinek ismertetésével egy időben tartott hétfő esti Downing Street-i sajtótájékoztatóján elmondta: a további, még részletes közzétételre váró adatok azt mutatják, hogy az Oxford/AstraZeneca-oltóanyag az első dózis beadása után 35 nappal kissé még hatékonyabb is a Covid-19 megbetegedés kialakulásának megakadályozásában, mint a Pfizer és a BioNTech oltóanyaga.

Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy mindkét vakcina igen erőteljes védelmet nyújt, és ez magyarázhatja azt a megfigyelést is, hogy az elmúlt két hétben az egyszámjegyű tartományba süllyedt az országszerte újonnan intenzív osztályokra beszállított 80 évnél idősebb Covid-19-betegek száma.

Hancock az oltások hatékonyságának illusztrálására kiemelte azt is, hogy a grafikonok alapján most már gyorsabban csökken a koronavírus ellen beoltott idős emberek körében a halálozások száma, mint az oltásban még nem részesült fiatalabb lakossági csoportok körében.

Zuhant az új fertőzéses esetek száma

A hétfő este ismertetett legfrissebb adatok szerint ugyanakkor összességében is folyamatosan és meredeken csökken az új fertőződések és a Covid-19 betegség okozta halálozások száma Nagy-Britanniában.

A brit egészségügyi minisztérium közölte: a hétfőn zárult egy hétben 55 859 koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal, 22 449-cel, 28,7 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban. A csökkenés ütemét mutatja, hogy az év elején voltak időszakok, amikor naponta szűrtek ki 60 ezernél több - esetenként csaknem 70 ezer - új koronavírus-fertőzést.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A brit kormány számítási módszertana szerint - amely a koronavírus-fertőzés megállapítása utáni 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe - a hétfőn zárult egy hétben 2196 páciens haláláról érkezett jelentés. Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta halálozások heti száma 1166-tal, 34,7 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.

Hétfőn 104 halálesetről számoltak be a brit egészségügyi hatóságok; ez hosszú hónapok óta a legalacsonyabb napi halálozási szám. Az egészségügyi minisztérium hétfő esti beszámolója szerint eddig 20 275 451-en kapták meg a koronavírus elleni oltás első dózisát, a második adagot 815 816 embernek adták be.

Az első és a második beadott dózisok száma ennek alapján meghaladta a 21 milliót Nagy-Britanniában.

Kapcsolódók

Kimaradt?