Bűnügyi kivizsgálást indított a főügyészség a miniszterelnök doktori dolgozata kapcsán

Úgynevezett in rem kivizsgálást indított a bukaresti legfőbb ügyészség egy panasz alapján, miszerint Nicolae Ciucă miniszterelnök plagizált doktori dolgozata megírásakor.

Nicolae Ciucă miniszterelnök | Fotó: MTI/Baranyi IldikóAz értesülést megerősítette Alexandru Ionescu ügyész, a legfőbb ügyészség sajtószóvivője, aki szerint január végén iktatták a szóban forgó panaszt. A PressOne portál nevüket elhallgatni kívánó forrásokra hivatkozva azt állítja, az ügyészek több dokumentumot is elvittek a bukaresti Nemzetvédelmi Egyetemről (UNAp), köztük a kormányfő doktori dolgozatát.

A PressOne újságírója, Emilia Şercan január 18-án megjelent cikkében azt írta, hogy a kormányfő 138 oldalas hadtudományi doktori disszertációjának legalább 42 oldalán másolás. Ezután a bukaresti Nemzetvédelmi Egyetem közölte, megvizsgálja, hogy a miniszterelnök doktori disszertációja megfelel-e a tudományos etika normáinak.

A miniszterelnök az ügyre reagálva akkor úgy nyilatkozott, doktori dolgozatának témáját a nemzetközi küldetésekben katonaként szerzett személyes tapasztalataiból merítette, és a tudományos kutatás, illetve az elméleti értekezés mellé ezeket is belefoglalta „nyilvánvalóan önálló hozzájárulásként” a disszertációjába.

Az újságírónak arra a kifogására, miszerint több lábjegyzeti hivatkozás nem szerepel a dolgozata bibliográfiájában, Nicolae Ciucă azt mondta: éppen ezek a hivatkozások támasztják alá, hogy tisztességesen írta meg a disszertációját, mert legkevesebb egyszer megjelölte az információk forrását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?