Elindították az eljárást Ciucă kormányfő doktori disszertációjának megvizsgálására

A bukaresti Nemzetvédelmi Egyetem (UNAp) kedd délután tájékoztatott, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök kérésére elkezdte az eljárást a 2003-ban általa megvédett, "A román hadsereg multinacionális műveletekben való részvételének dimenziója" című doktori disszertáció minőségi és tudományos etikai normáknak való megfelelésének ellenőrzésére.

A miniszterelnök kedden kérte fel a bukaresti Nemzetvédelmi Egyetem etikai bizottságát, hogy vizsgálja meg a 2003-ban megvédett doktori disszertációját.

Nicolae Ciucă a pressone.ro portálon megjelent tényfeltáró írásban közöltekre reagálva tette meg ezt a lépést. A cikk szerzője szerint a kormányfő 138 oldalas hadtudományi doktori disszertációjának legalább 42 oldalán plagizált.

A miniszterelnök közölte, hogy doktori dolgozatának témáját a nemzetközi küldetésekben katonaként szerzett személyes tapasztalataiból merítette, és a tudományos kutatás, illetve az elméleti értekezés mellé ezeket is belefoglalta „nyilvánvalóan önálló hozzájárulásként” a disszertációjába.

Iohannis helyesli az eljárás elindítását

Az Államelnöki Hivatal szerint Klaus Iohannis helyesnek és szükségesnek tartja Nicolae Ciucă miniszterelnök azon döntését, hogy doktori disszertációjának megvizsgálását kérte a bukaresti Nemzetvédelmi Egyetem (UNAp) etikai bizottságától.

Az elnöki hivatal leszögezi, az államfő fenntartja a plágium elleni küzdelemről és a tudományos integritás fontosságáról szóló számtalan nyilvános nyilatkozatában elismételt álláspontját. „Üdvözlendő minden olyan intézkedés, amely a nyilvánosság előtt felmerült gyanú tisztázására szolgál. Az illetékes intézmények végleges döntéséig Klaus Iohannis elnök nem nyilatkozik többé a témával kapcsolatban” - fogalmaz az elnöki hivatal.

Kedden Dacian Cioloş, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a miniszterelnök elleni plágiumvádak „sürgős tisztázását” kérte a Facebook-oldalán. Az ellenzéki politikus szerint a kormányfőnek le kell mondani, ha a vádak megalapozottnak bizonyulnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?