Botrány tört ki Călin Georgescu érkezésekor Gyulafehérváron

Nem aratott osztatlan sikert Călin Georgescu gyulafehérvári megérkezése. A tömegből valaki azt kiáltotta: „Mars Moszkvába, becsap titeket és manipulál!”, az illetőt a résztvevők távozásra kényszerítették. Georgescut testőrök kísérték, az AUR által szervezett felvonuláson részt vevők kenyérrel és sóval fogadták őt – számol be a Digi24.

Călin Georgescu hétfő reggel érkezett Gyulafehérvárra, ahol több százan fogadták. A különböző megyékből érkezők nemzeti színű zászlókat vittek, valamint „Turul 2 înapoi” (Vissza a második fordulót) feliratú táblákat tartottak a magasba. Egy férfi bekiabálta: „Mars Moszkvába, becsap és manipulál titeket!”

Călin Georgescu tüntetésen szólalt fel | Fotó forrása: arhcív/Agerpres

Georgescu testőrei kíséretében próbált eljutni a színpadhoz. A szervezők többször is arra szólították fel a résztvevőket, hogy ne lökdösődjenek, és hagyják szabadon az emlékműhöz vezető utat a koszorúk elhelyezéséhez. A tömegből időnként olyan bekiabálások hallatszottak, mint: „Miért szidtok minket?” vagy „Beszéljetek szépen velünk!”

Az Agerpres beszámolója szerint a rendezvény szervezői korábban azt ígérték a hatóságoknak, hogy a hétfői nemzeti ünnepen a székesegyházba csak a volt elnökjelölt lép be néhány személy kíséretében. Ám amikor Georgescu megjelent a helyszínen, híveinek egy része összecsapott a csendőrséggel, áttörte a biztonsági kordont, majd betódult a katedrálisba, ahol nők és gyermekek várták virágcsokrokkal a kezükben. Többen azt skandálták a templomban: „Călin Georgescu az elnök!” és „Călin, szeretünk!”.

Georgescu előbb a székesegyházban, az oltár közelében, majd a katedrális udvarán fotózkodott a híveivel, ezt követően elhagyta a helyszínt. A templom bejáratánál két népviseletbe öltözött nő fogadta kenyérrel és sóval, és a tömegen keresztül csak nehezen jutott el az Egyesülés emlékművéig. Támogatói közben folyamatosan skandálták: „Călin Georgescu az elnök!”, „Összefogva szabaduljunk meg a tolvajoktól!”, „Călin, szeretünk!”, „Együtt harcolunk, megvédjük hazánkat!”.

A hatóságok által engedélyezett rendezvényen Călin Georgescu a nemzeti ünnep jelentőségéről beszélt.

„A román lélek nem eladó. Kötelességünk életben tartani azt a pillanatot, amikor a román nemzet büszkén állt a történelem előtt. A sorsunkat a saját kezünkbe kell vennünk, és egyszer s mindenkorra meg kell értenünk, hogy Jézus Krisztus nélkül semmit sem tehetünk” – fogalmazott a beszédében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT




 

Kapcsolódók

Kimaradt?