Borzalom: négy éven át rendszeresen megerőszakolta nevelt lányát egy marosújvári férfi

Előzetes letartóztatásba került egy marosújvári férfi, aki négy éven át rendszeresen megerőszakolta nevelt lányát. A kislány az első bántalmazáskor 9 éves volt.

A nagyenyedi ügyészség pénteki közleménye szerint szexuális erőszak, családon belüli erőszak és kiskorú bántalmazása miatt rendelték el a vizsgálatot.

Illusztráció: AdobeStock
A bizonyítékok alapján megalapozottnak a gyanú, hogy a vádlott 2019 és 2023 májusa között, kihasználva, hogy az akkor még 9 éves kislány apjaként tekintett rá, rendszeresen megerőszakolta a felesége korábbi házásságában született gyereket. Két hónappal ezelőtt fizikailag is bántalmazta a most 13 éves lányt, több ütést mért a fejére egy mobiltelefonnal.

Az ügyészség szerint a vádlott körülbelül két hónappal ezelőtt fizikailag bántalmazta a kiskorút, többször megütötte a fejénél egy mobiltelefonnal. Az évek alatt elszenvedett sorozatos bántalmazás, erőszak súlyosan veszélyeztette a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését, több éven át súlyos szexuális, érzelmi és fizikai bántalmazást szenvedett el a saját családjában, szögezi le közleményében a vádhatóság.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?