Bolojan: kimerült az Anghel Saligny programra elkülönített költségvetés
Ilie Bolojan kormányfő kedden kijelentette, hogy a fejlesztési minisztériumnak az Anghel Saligny közművesítési programra elkülönített költségvetése gyakorlatilag kimerült.
Keddi sajtótájékoztatóján Ilie Bolojant arról kérdezték az újságírók, hogy véleménye szerint az Anghel Saligny program keretében kötött beruházási szerződések törlése vagy késleltetése „lojális gesztus-e” a állam részéről.
„Jelenleg a fejlesztési minisztériumnak az Anghel Saligny közművesítési programra elkülönített költségvetése gyakorlatilag kimerült. Tehát a program idei költségvetésére szánt 10 milliárd lejt már felhasználtuk. Mivel az első hat hónapban a tervezettnél kevesebb volt a bevételünk, és a becsültnél sokkal többet költöttünk, (...) nincs lehetőségünk pozitív költségvetés-kiigazításokra, függetlenül attól, ki a miniszterelnök” – válaszolta Bolojan az Agerpres összefoglalója szerint.
Hangsúlyozta: minél inkább megérti mindenki, hogy vissza kell fogni a kiadásokat, nem szabad többé pazarolni a pénzt, és csökkenteniük kell minden nem feltétlenül sürgős kiadást, annál inkább képes lesz a román kormány a helyi hatóságokkal közösen úgy rangsorolni ezeket a projekteket, hogy az ne okozzon problémákat.
Mint azt korábban közöltük, a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium intézkedéscsomagot dolgozott ki, amellyel a cél, hogy a jelenlegi pénzügyi helyzetben világos sorrendet állítsanak fel a fejlesztések között, és ennek köszönhetően hatékonyabban használják fel az állami pénzeket. Jövő év végéig lehet szerződést kötni azokra a munkálatokra, amelyeket az Anghel Saligny programból finanszíroznak. A minisztérium lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok saját forrásból is elvégezzék az ezekhez szükséges felülvizsgálatokat.
CSAK SAJÁT