Szilágyság: további fejlesztések az egészségügy és az infrastruktúra terén

Az elmúlt hetekben dolgozta ki Szilágy Megye Tanácsa a 2024-es évre szóló költségvetés-tervezetét. Szilágyi Róbert-István RMDSZ-es alelnök elmondta: az idei fejlesztésekre 236 millió lejt különítettek el többek között utak korszerűsítésére, az egészségügy fejlesztésére, a megkezdett munkálatok folytatására, újak kivitelezésére.

„A költségvetés fejlesztési részéhez tartoznak az elmúlt években elkezdett munkálatok, amelyeket idén fejezünk be, illetve azok, amelyeket 2024-ben indítunk el. Nincs benne a Regionális Operatív Program (POR) keretén belül letett megyei utak felújítása, mert azokat csak a finanszírozási szerződés aláírása után vehetjük be a költségvetésbe” – ismertette a megye tanács alelnöke.A szerző fotói Szilágyi Róbert elmondta, idén befejezik a zilahi Fenyves negyedben lévő, Szilágy Megye Tanácsa tulajdonát képező egykori hőközpont levéltárrá alakítását, aktualizálják a zsibói Béldi kastély technikai és gazdasági mutatóit, ezt követően elindítják a tervezést és a kivitelezést.

„Az országos helyreállítási terven (PNRR) keresztül sikeresen pályáztunk az iskolák felszerelését illetően, ami azt jelenti, hogy a hozzánk tartozó két speciális iskolát, valamint azon nyolc önkormányzat oktatási intézményeit, melyek velünk társultak, új eszközökkel, bútorzattal látjuk el” – tette hozzá az alelnök. Az elektromos mikrobuszok vásárlása kapcsán megtudtuk, a megyetanács néhány polgármesteri hivatallal társulva mikrobuszok vásárlására pályázott sikeresen, ezáltal a megyei önkormányzat még 2024-ben elindítja a 36 millió lej értékű közbeszerzést.

Folytatják a megyei kórház fejlesztését

A tavaly befejezték a megyei kórház sürgősségi részlegének bővítését, idén 20 millió lejt hagytak jóvá a felszerelésekre, többek között a radiológiai osztály berendezésére, bútorzattal való ellátására, hogy az UPU részleget mihamarabb átadhassák. „Ezt az összeget továbbá a járóbeteg részleg bővítésére, az angio-központ létrehozására, kialakítására különítjük el. Itt már elkészült a helyiség, megvásároltuk az orvosi műszert, de a tüdő- és a gasztroenterológiai osztályon még vannak hiányosságok, további eszközökre van szükség, hogy orvosaink gyors, precíz és hatékony munkát, beavatkozásokat végezhessenek” – tette hozzá az alelnök.A megye rendelkezik SMURD helikopterrel, amely jelenleg nem megfelelő körülmények között végzi a fel- és leszállást. Folyamatban van a helikopter leszállópályája kialakítása, már háromszor meghirdették a közbeszerzést, de eddig nem tudtak nyertest hirdetni, mert nem volt megfelelő a benyújtott dokumentáció vagy nem volt jelentkező, ezért negyedjére is közzéteszik. A költségvetésbe foglalták a tervezés fázisában lévő rehabilitációs osztály bővítését is, mert a tavaly jelentkezők hiánya vagy nem megfelelő dokumentáció miatt aktualizálni kellett a gazdasági-technikai indikátorokat.

„Az onkológia központot illetően elkészült a kivitelezési terv, a finanszírozási szerződést még nem írták alá, mert nem jelentek meg a kiírások, de a projektet elkészítettük, hogy mihamarabb elindíthassuk majd a munkálatokat. A törvény megengedi, hogy megkezdhessük a kivitelezést miután aláírtuk a finanszírozási szerződést, ha megvan a nyertes cég. Ezért nagyon fontos, hogy mire aláírjuk a szerződést, addigra meglegyen a kivitelező” – tájékoztatott Szilágyi Róbert.

A Béke negyedben lévő egykori fogászati rendelő felújítását is folytatják az idén a helyreállítási terv (PNRR) révén, valamint a szilágycsehi járóbeteg részleg első emeletének teljes korszerűsítését. A tavaly a földszinti részt újították fel és adták át, hogy lehetővé tegyék az egészségügyi ellátást. Az idén az emeletet és a tetőszerkezetet modernizálják, növelve az épület energiahatékonyságát: napelemet szerelnek fel, hogy gazdaságossá, költséghatékonnyá tegyék az intézményt.

A neonatológia (újszülött) osztály számára a tavaly a megye tanács sikeresen pályázott inkubátorok vásárlására, ezeket már beszerezték. Az idén a műtőtermek épületének a megtervezése és megpályázása, a jövőbeli megépítése is a célok között szerepel, amelynek értéke meghaladja a 60 millió eurót. Szilágyi Róbert zárásul elmondta, a tavalyi több mint 62 millió eurós rekordberuházási év elképesztő volt, és a projekteknek köszönhetően számos megvalósítással zárták az évet. Ide tartozik többek között a megyei úthálózat javítása, a megyei kórház bővítése és felszerelése, közprogramok finanszírozása, szociális támogatás nyújtása. „Kiemelt célunknak tekintjük, hogy idén is legalább ezt a szintet tudjuk tartani, Szilágyság fejlődése és a szilágyságiak jóléte érdekében” – mondta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?