Mégis lesz Anghel Saligny-pénz Kézdivásárhelyen?

A januári, kézdivásárhelyi soros tanácsülésen négy határozattervezet szerepelt, amely az Anghel Saligny programhoz kapcsolódik. Több utca felújítására nyert korábban pénzt Kézdivásárhely, a finanszírozási szerződések aláírása azonban váratott magára. Most úgy tűnik, hogy Bokor Tibor polgármester lobbizásának köszönhetően kimozdulnak a holtpontról a dolgok és közel harmincmillió lej érkezhet a céhes városba.

Az Anghel Saligny program a vidékfejlesztést célozta meg és Kézdivásárhely is kapott az alkalmon, hogy jó néhány, sokba kerülő és rég időszerű utca felújítására pályázzon. Összesen kilenc projekt nyert, viszont a finanszírozási szerződéseket már nem akarták aláírni. A tanácsülésen azonban napirendre került négy, az említett kiíráson nyert pályázat aktualizálása.A Kanta utca felújítása is napirenden van | Fotó: Nagy Imre (archív)

„A napokban voltam Cseke Attila fejlesztési miniszternél, és ígéretet kaptam: a mintegy 28 millió lej értéket képviselő pályázati pénzt maradéktalanul megkapja Kézdivásárhely. Tudni kell, hogy a pályázati kiírásban nem számoltak azzal, hogy több esetben kockakővel kapcsolatos munkálataink lesznek, amelyek lényegesen drágábbak, mint például az aszfaltozás. Ezeket kellett beleszámolni az aktualizálás során” – tájékoztatta a testületet Bokor Tibor polgármester, aki a négy projekttel kapcsolatos tudnivalókat is felsorolta.

„A Bod Péter utca felújítása esetén az összberuházás értéke 1,8 millió lej, ebből a város önrésze 137 ezer lej. A Csernáton utcai tömbházak mögötti terület felújítása során az aktualizált költségek 2,3 millió lejre rúgnak, az önrészünk 107 ezer lej. Az Iskola utca modernizálása hárommillió lej, a város önrésze 192 ezer lej. A Kézdivásárhely és Kézdiszentlélek által közösen tervezett, a két települést összekötő bicikliút ránk eső részének a költsége négymillió lejbe kerül, az önrészünk ebben az esetben jóval nagyobb: 911 ezer lej. Azért ilyen magas az összeg, mert a tervező éjjeli világítással is számolt, a projekt viszont ezt nem finanszírozza. Meglátjuk, hogy a közvilágítást megvalósítjuk-e” – részletezte az elöljáró.

Kézdivásárhelynek ezen kívül a Kanta, Temető, Kert, Matkó István és Nagy Mózes utcára van nyertes pályázata.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?