Gázvezetés hátráltatja a kézdivásárhelyi Piac utca felújítását

Néhány hónapja zajlik a kézdivásárhelyi Szőcs József utca, vagy ahogy a helyiek nevezik, a Piac utca felújítása, azonban a munkát hátráltatja a gázszolgáltató.

A Szőcs József utca teljeskörű felújítását megelőzően az önkormányzat kiépítette a csatornarendszert, ugyanis bár a hely a város szívéhez közel van,  mégsem rendelkezett háztartási csatornázással. Emellett a vízcsöveket is kicserélték, de ezen munkálatok során derült ki, hogy a gázvezeték nincs mélyre temetve, így sikerült kilobbizni, hogy mélyebbre ássák és ki is cseréljék azt, ugyanis a földmunkák során biztos, hogy elszakadt volna.

Át kellene kötni a régi vezetékeket az újra. Ledugaszolt gázcsap a Szőcs József utcában | A szerző felvétele

„Most naponta mérgelődök és várom, hogy a Distrigaz csatlakoztassa át a régi vezetéket az újra, addig nem kezdhetjük el az út felújítását. Az idő pedig telik és az időjárás nem biztos, hogy velünk tart” – mondta érdeklődésünkre Bokor Tibor polgármester, amikor az utca sorsáról kérdeztük.

Ez az egyirányú utca az egyik, amely révén a Dózsa Györgyből megközelíthető a Béke utca, normális esetben eléggé nagy a forgalom, most viszont csak az ott élők haladnak át rajta, hiszen pár csepp eső után latyakos sártenger alakul ki. Az alig pár száz méteres utcában több forgalmas üzlet és javítóműhely is található, ugyanakkor innen nyílik a zöldségpiac főbejárata is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?