Bemutatkoztak Kézdivásárhelyen az újrahasznosítás mesterei

A Nagy Mózes Főgimnázium és a Zöld Nap Egyesület idén is megszervezte az Az újrahasznosítás mestere! című kreatív pályázatot, amelynek célja a környezettudatosság és az alkotókészség fejlesztése volt a fiatalok körében. A felhívást január végén hirdették meg, két korcsoportban megszólítva a 6 és 15 év közötti gyerekeket, akik egyéni alkotásokkal nevezhettek a versenyre.

A pályaművek egyik alapfeltétele az volt, hogy újrahasznosítható anyagokat – például csomagolópapírt, kartont, papírdobozt vagy tojástartót – tartalmazzanak, így ösztönözve a fenntartható gondolkodást.

Több háromszéki iskola diákjai is megmutatták tudásukat az újrahasznosításról | Fotó: Zöld Nap Egyesület/ Emre Ertuğrul

Az elmúlt három hónap során összesen 62 kreatív pályamű érkezett a szervezőkhöz, amelyek között számos ötletes és újszerű megoldás is helyet kapott. A legjobbnak ítélt alkotásokat végül egy háromtagú zsűri – Songül Baysan, Babos-Máthé Réka és Vetró B. András szobrászművész – választotta ki, akik külön kiemelték a munkák kreativitását és sokszínűségét.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóját a Föld napja után tartották a Nagy Mózes Főgimnázium dísztermében. Az eseményt zenei előadás színesítette, amely során Dávid Zsolt gitáron, Szabó Henrietta pedig fuvolán adta elő a spanyol románc dallamát, felkészítő tanáruk, Szabó Bokor Ildikó irányításával, a Molnár Józsiás Gimnázium képviseletében.

A megnyitón Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke ismertette a pályázat részleteit, és köszönetet mondott Györgyjakab Boróka pedagógusnak a kiemelkedő szakmai támogatásért és elkötelezett munkájáért. Beszédében hangsúlyozta, hogy külön öröm számukra, hogy a helyi oktatási intézmények mellett a speciális iskola diákjai, valamint a Mikes Kelemen Elméleti Líceum tanulói is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Ezt követően a zsűri elnöke, Vetró B. András méltatta a beérkezett alkotásokat, kiemelve azok egyediségét és művészi értékét.

Alkotások újrahasznosított alapanyagokból | Fotó: Zöld Nap Egyesület/ Emre Ertuğrul

A versenyen az alsóbb korosztályban dicséretben részesült Haraly Róza, Stancu Lehel és Bíró Magor, míg a dobogós helyezettek között a harmadik helyet Bács Tímea, a második helyet Szarvadi Jázmin, az első helyet pedig Lukács Ákos András szerezte meg, különdíjban pedig Bíró Eszter részesült.

A gimnazisták kategóriájában dicséretet kapott Fekete Zsófia, Király Ádám és Veres Anna-Bíborka, míg a harmadik helyezett Benedic Eszter, a második helyezett Bartalis Barbara, az első helyezett pedig Pánczél Tímea lett.

A kiállítás megvalósítását több támogató is segítette, köztük Kézdivásárhely Önkormányzata, a Grafikus, a Creative Hobby bolt, Kovászna Megye Önkormányzata, a Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Egyesület, valamint az Európai Szolidaritási Testület és a médiapartnerek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a rendezvény sikeresen megvalósuljon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?