Beiktatták Temesvár újrázó polgármesterét

Második mandátumát kezdte meg Dominic Fritz Temesvár polgármestereként. A keddi eskütétel alalmával „stratégiai autonómiáról” beszélt, ugyanakkor a megyei tanáccsal való együttműködés fontosságát is hangsúlyozta.

Meglátása szerint a stratégiai autonómia nem jelent elszigeteltséget, mint ahogyan azt sem jelenti, hogy ne lennének elvárásaik Bukaresttel szemben. „Azt jelenti, hogy tisztában vagyunk saját erőnkkel” – hangsúlyozta, mert szerinte azt kell mozgósítaniuk a város fejlődése érdekében.

Fotó: Dominic Fritz Facebook-oldala

Beszélt arról, hogy szeretnék átvenni a temesvári repülőteret a szállításügyi minisztériumtól, ugyanakkor felmérik majd az önkormányzat tulajdonában lévő épületek helyzetét is.

Kedden iktatták be a Bega-parti város helyi tanácsát is, ahová, mint ismeretes, az Egyesült Temesvár Szövetség (ATU) választási listájáról az RMDSZ városi szervezetének vezetője, Farkas Imre is bejutott a nyolcadik helyről. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), továbbá a Népi Mozgalom Párt (PMP), a Jobboldal Ereje (FD) és a Temes megyei Liberális Párt (PLT) és persze az RMDSZ összefogása nyomán tizenhárom helyi tanácsossal vágnak neki az elkövetkezendő négy évnek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?