Becsapott munkavállalók Norvégiában – a munkaügyi felügyelőség óvatosságra int

Több százezer eurós adóssággal maradtak romániai munkavállalók Norvégiában, miután ugyancsak román munkaadók becsapták őket és bankkölcsönöket vettek fel a nevükben. A romániai munkaügyi felügyelőség óvatosságra int.

A norvégiai és úgy egyébként a külföldi munkavállalás kockázataira hívta fel a figyelmet a Bihar megyei munkaügyi felügyelőség, azok után, hogy több román állampolgár csalás áldozatául esett a skandináv országban.

Románia oslói nagykövetségének tájékoztatása alapján a munkaügyi felügyelőség közleményében arról tájékoztatott, hogy a csalást szintén román állampolgárok követték el. Többeket is a skandináv országba csábítottak, ott viszont eltulajdonították a banki adataikat és a nevükben jelentős hiteleket vettek fel. Fiktív vezetői tisztségbe nevezték ki őket és hamis fizetésről adtak ki iratot, hogy meggyőzzék a skandináv hitelintézeteket a kölcsön biztosításáról.

A felvett hitel természetesen a munkavállalók „főnökeihez” került, miközben a dolgozók maradtak a kölcsön törlesztésével. A közlemény alapján több százezer eurós összegről van szó, amit az áldozatoknak nem áll módjukban visszafizetni.

Nagyon oda kell figyelni a részletekre | Illusztráció: Pexels

„Miközben a pénz a munkaadóhoz került, a számlákat és a behajtói felszólításokat a vendégmunkás kapja” – olvasható a közleményben. Az is előfordult, hogy az áldozat nevére hoztak létre vállalkozásokat. Az átverés részeként a szolgáltató 20–30 százalékos részesedést kért, útlevélmásolatot, norvégiai személyi számot és banki adatokat. A közösen megállapodott hitelösszeg mellett a megkárosított munkavállaló iratai alapján – ám annak beleegyezése és tudta nélkül – további hiteleket is felvettek a nevében.

A romániai munkaügyi felügyelőség azt javasolja azoknak, akik külföldön szeretnének dolgozni, hogy nagyon alaposan ellenőrizzék a munkaajánlatot, ne fogadják el azt könnyedén online hirdetés vagy telefonos beszélgetés alapján. Aláírás előtt figyelmesen olvassák el a szerződéstervezetet, és ne vállaljanak pénzkifizetést valamilyen garancia vagy meg nem történt utazási költség címszó alatt. „Senkinek se engedje meg, hogy az elvégzett munkáért felvegye a fizetséget és ne adja át a személyes irataidat vagy a bankkártyáját másnak” – figyelmeztet a munkaügyi felügyelőség.

Tájékoztatásuk alapján intő jel lehet, ha az alkalmazási folyamat nagy gyorsasággal, válogatási feltételek és előzetes interjú nélkül történik, és ha az ügyintéző „garantálja a rövid időn belüli kiutazást”. Ugyancsak intő jel lehet, ha túl magas fizetést ígérnek képzettséget nem igénylő munkáért, továbbá ha a munkáltató vagy a közvetítő elkéri a személyi igazolványt és a bankkártyát.

A munkaügyi felügyelőség javasolja, hogy az érintettek ellenőrizzék le a hivatalos honlapjukon (inspectiamuncii.ro), hogy a munkaközvetítő ügynökség be van-e jegyezve, a munkaközvetítő pedig nem kérhet semmilyen részesedést vagy egyéb illetéket az alkalmazottól a szolgáltatásért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?