Az utóbbi tizenöt év leggyengébb kukoricatermése lett az idei

A szárazság miatt az utóbbi 15 év leggyengébb kukoricatermése várható idén Romániában - nyilatkozta az Agerpresnek a mezőgazdasági miniszter.

Petre Daea szerint az aszály szinte megfelezte ebben az évben a megszokott termésmennyiséget, ennek ellenére Románia nem szorul importra, sőt exportálhat is.

Fotó: Borsi Balázs

A miniszter még nem tudott pontos adatokat mondani az idei kukoricatermésről, mert a betakarítás még nem fejeződött be. Annyi bizonyos azonban szerinte, hogy az átlagos terméshozam mintegy három tonna lesz hektáronként a korábbi években jegyzett öt-hat tonnához képest.

Petre Daea elmondta, hogy az idei napraforgótermés mintegy 70 százaléka a megszokott éves mennyiségnek, de így is kétszerese a belső szükségleteknek. Hozzátette, hogy a gabonafélékben nem tett olyan nagy kárt az aszály, idén 9 millió búza termett, amiből exportra is futja.

A miniszter hangsúlyozta, hogy 2022 nagyon nehéz év volt a gazdák számára, akik 'minden tiszteletet megérdemelnek', mert az aszály körülményei között is képesek voltak megtermelni a belső szükségleteket kielégítő terménymennyiséget.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?