„Az ország elárulását” ki kell vizsgálni: az első forduló megismétlését kéri egyik bukaresti egyetem rektora
A bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) rektora, dr. Remus Pricopie professzor szerint a Călin Georgescu kampányát illető szerdai „kivételesen súlyos új információk sürgős újraértékelést igényelnek” az alkotmánybíróság részéről. Úgy véli,
„a választások első fordulóját teljes jogszerűség és az állami intézmények szigorú felügyelete mellett kell megismételni, hogy a választási folyamat tisztességes és legitim legyen”.
„Ez alapvető kötelesség a polgárokkal és Románia jövőjével szemben” – jelentette ki Remus Pricopie a sajtóhoz csütörtökön eljuttatott közleményében, idézi az Agerpres. Pricopie szerint „a román alkotmánybíróságnak el kellett volna halasztania a hétfői döntést, és ragaszkodnia kellett volna Călin Georgescu kampánya törvényességének alapos ellenőrzéséhez, mely kampány atipikus és átláthatatlan módon zajlott, és a hivatalos nyilatkozat szerint »nulla lejből«” – mutatott rá a rektor, arra utalva, hogy feloldották a titkosítást, és a Legfelsőbb Védelmi Tanács birtokában lévő dokumentumok szerint Călin Georgescut drága és jól szervezett manipulációs kampány röpítette az élre. Kampányát eurómilliókkal finanszírozták.
„Hétfőn döntöttek, de a politikai kontextus és a kivételesen súlyos új információk sürgős újraértékelést igényelnek. Az alkotmánybíróságnak ma össze kell ülnie, hogy újragondolja a helyzetet. Az Orosz Föderáció államcsínyt hajtott végre, látszólag demokratikus mechanizmusokkal álcázva, de alattomosan manipulálva a választási folyamatot. Szerencsére kudarcot vallott. Most, ilyen körülmények között az alkotmánybíróságnak óriási felelőssége van: le kell törölnie a szavazólapokról azt a személyt, aki ennek az összeesküvésnek a kedvezményezettje kellett volna legyen, az ügyészségnek pedig ki kell terjesztenie a nyomozást, azonosítva és felelősségre vonva mindazokat, akik akár bűnrészességgel, akár közvetlen cselekedetekkel hozzájárultak ezekhez a törvénytelen akciókhoz, az ország elárulásához” – mondja a rektor.
Szerinte, ha ez nem történik meg „az üzenet lesújtó lesz: hogy bár tudjuk az igazságot – hogy Georgescu az ország árulója, akit az oroszok képeztek ki, indítottak el és támogattak a harcban –, továbbra is fenntartjuk a Kreml által kitalált és megrendezett forgatókönyvet”. „Egy ilyen passzivitás példátlan megadást jelentene egy stratégiai ellenfél előtt, ami nemcsak a választási folyamat integritását, hanem magát a demokráciánkat is veszélyeztetné” – hangsúlyozza az SNSPA rektora.
(Nyitókép: az államfőválasztás első fordulója eredményei ellen tüntettek a diákok országszerte november végén. | Fotó: Gönczy Tamás)
CSAK SAJÁT