Az ingyenes földmérés után több gazdának a valóságosnál kisebb lett a telke

Kovászna megye 45 közigazgatási egységéből több mint 30-ban zajlik az ingyenes kataszteri felmérési és telekkönyvezési program és eddig három községben, Rétyen, Málnáson és Szentkatolnán zárult le az általános kataszteri felmérés és telekkönyvezés. Nem mindenki elégedett az eredménnyel, többen arra ébredtek, hogy a telekkönyvben a valóságosnál kisebb, esetenként nagyobb lett a területük.

A hibákat akkor lehet orvosolni, ha az érintettek a települési kataszteri térképek polgármesteri hivatalban való kifüggesztését követő 60 nap alatt fellebbeznek és új mérést igényelnek, fogalmazta meg felhívását Ráduly István. A háromszéki prefektus szerint sajnos a polgárok többsége nem élt ezzel a lehetőséggel és utólag bonyolult korrigálni.

Fotó: Pexels

Már az elején tudtuk, hogy sok probléma is lesz az ingyenes telekkönyvezési programmal, fogalmazta meg sajtótájékoztatón Ráduly István. A háromszéki prefektus szerint a települések kataszteri térképeit légi felvételes módszerrel, dróntechnikával készítik, ami nem a legpontosabb. Például ha egy kerítés vagy egy lombos fa árnyékot vet, akkor a telekhatárt néhány centis eltéréssel határozza meg, ebből adódhatnak a különbségek.

Kétségbe esett, későn ébredő telektulajdonosok

Az elmúlt időszakban több telektulajdonos kereste meg panasszal, hogy a telekkönyvi kivonatban kisebb terület szerepel, mint amennyivel a valóságban rendelkezik. Példaként említette egy háromszéki asszony panaszát, akinek kerítéssel körbevett 1000 négyzetméteres beltelke van ám az ingyenes kataszteri programban kiállított telekkönyvben csupán 950 négyzetméter szerepel és szomszédja már felszólította, hogy mozdítsa el kerítését.

Ráduly István prefektus | Fotó: Kovács Zsolt

Arra is van példa, hogy a telekkönyvben valamivel nagyobb területet határoztak meg mint amennyi valójában van, mondta a prefektus. Ez esetben ha a különbség éppen a szomszédtól hiányzik, akkor lehet kérni a kiigazítást. Előfordul, hogy a szomszédoktól nem hiányzik a plusz terület, ez esetben az illető három évig használati jogot kap a különbözetre és ha ez idő alatt senki nem igényli a földet, akkor automatikusan tulajdonába kerül.

Azért nagyon fontos ellenőrizni a polgármesteri hivatalokban kifüggesztett kataszteri térképeket, hogy az ilyen jellegű eltéréseket a törvényes határidőn belül, azaz 60 nap alatt jelezzék, hívja fel a figyelmet Ráduly István. Hozzátette: aki ezt elmulasztotta, van egy utolsó előtti lehetősége fellebbezni. A települések ingyenes felmérést végző Kataszteri Hivatal (OCPI) ugyanis az összes új telekkönyvet az illető polgármesteri hivatalnak adja át és az osztja szét az érintetteknek. Törvény szerint a telekkönyv kézbesítésétől számított 15 napon belül lehet jelezni a felmérésben keletkezett hibát a kataszteri hivatalnak.

Csak dátumozott jegyzőkönyv kíséretében vegyék át a telekkönyveket!

Ez esetben nagyon fontos a kézbesítés dátumának igazolása, hívja fel a figyelmet Ráduly István, aki arra kéri az érintetteket, hogy csak dátumozott átadás-átvételi jegyzőkönyvvel vegyék át a polgármesteri hivatal képviselőjétől a telekkönyvet. A községháza ugyanis nem egyetlen nap kézbesíti a dokumentumokat, a folyamat akár hetekig-napokig is eltarthat, ezért csak dátumozott átadási-átvételi jegyzőkönyvvel tudják igazolni, hogy mikor kezdődik a 15 napos fellebbezési határidő, magyarázta a háromszéki prefektus.

Fotó: Kovács Zsolt

Ráduly István szerint mivel a legtöbb érintett telektulajdonos elmulasztotta ellenőrizni és határidőre megfellebbezni a hibásan kiállított telekkönyvét, várhatóan sok per indul néhány centiméteres különbségekért, ám ez az eljárás akár évekig is elhúzódhat.

Még legalább 5 év kell, hogy telekkönyvezzék Háromszéket

Mint arról beszámoltunk Felician Ursache, a háromszéki Kataszteri Hivatal (OCPI) igazgatója márciusban arról számolt be, hogy a 2016-ban indult az ingyenes kataszteri felmérési és telekkönyvezési program keretében a megye 45 közigazgatási egységből 32-ben zajlanak munkálatok. Becslése szerint még legalább öt év kell, hogy befejeződjön Kovászna megye katasztere.

Fotó: Kovács Zsolt

Kovászna megye teljes területe 370 709 hektár és ebből eddig 64.420 hektár kataszteri felmérése és telekkönyvezése készült el, sorolta márciusban a szakember. Hozzátette: további 145.410 hektáron, tehát megye összterületének 40 százalékán zajlanak a földmérések és a kataszteri térképek készítése, illetve Háromszék területének 26 százaléka e tekintetben érintetlen.

 

A folyamat az intézkedés által érintett lakosság tájékoztatásával indul, majd azonosítják és felmérik a telkeket, ingatlanokat, begyűjtik a szükséges iratokat, így a birtokleveleket és egyéb tulajdont igazoló iratokat majd az adatfeldolgozást követően ellenőrzik és orvosolják a helyesbítési kérelmeket végül frissítik a kataszteri dokumentációt és kiállítják a telekkönyveket. Mindezt a folyamatot javarészt uniós forrásból finanszírozzák az önkormányzatoknak, így a lakosságnak ingyenes.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?