Az Ukrajnának nyújtott segítség nem mehet a romániai gazdák kárára

Klaus Iohannis csütörtökön elfogadhatatlannak nevezte, hogy Románia Ukrajnának nyújtott segítsége a romániai gazdák ellen forduljon.

A sajtónak Konstancán nyilatkozó államfő emlékeztetett: elsők között hívta fel a figyelmet arra, hogy a Romániába érkező ukrán gabona dömpingára nehéz helyzetbe hozza a hazai mezőgazdasági termelőket, és sikerült is meggyőznie az Európai Bizottságot arról, hogy egészítse ki a romániai gazdák kárának enyhítésére szánt uniós támogatást.

Iohannis elmondta, a Legfelsőbb Védelmi Tanács keddi ülésén arra a kérte a kormány képviselőit, hogy találják meg a legmegfelelőbb megoldást erre a helyzetre.

Fotó: elnöki hivatal

„Segítünk Ukrajnának (...), megkönnyítettük a gabona tranzitját, az exportra szánt gabonájuk több mint fele Románián keresztül hagyta el Ukrajnát (...), hatalmas mennyiséget, több mint 14 millió tonna gabonát exportáltak Románián keresztül, és ezt továbbra is lehetővé tesszük. Nem adózzuk meg őket, nem számítunk fel vámtarifát. De ez a támogatás Ukrajnának szól, és semmilyen körülmények között nem fogadhatjuk el, hogy ez a romániai gazdák ellen forduljon” - nyilatkozta az államfő. Hozzátette, azt az ígéretet kapta, hogy lehet megoldást találni erre a kérdésre.

Iohannis beszélt arról is, hogy Románia „minden lehetséges módon” segítette Ukrajnát a háború kezdetétől. „Vannak a támogatásnak olyan területei, amelyeket a nyilvánosság nagyon jól ismer, például a humanitárius segítségnyújtás, de vannak olyan speciális támogatások is, amelyekről (...) szakemberek egyeztetnek' - fejtette ki az államfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?