Tiltakozó gazdák: Kézdivásárhelyen 130 traktor vonult fel

Tiltakoznak | A szerző felvételei

A Kovászna megyei, 19 tagot számláló Feketeügy Szövetkezet is társult ahhoz az országos akcióhoz, amelynek keretében a forgalom akadályoztatása révén próbálták felhívni a romániai gazdák a figyelmet arra, hogy az Ukrajnából vámmentesen és ellenőrzés nélkül beözönlő termények tönkreteszik a hazai mezőgazdálkodókat. Az akción mintegy 130 traktor és vezetője vett részt.

Kézdivásárhelyen halad át a 11-es számú országút, ami az egyik fő közlekedési útvonal Moldva és Erdély között. Ez az útszakasz nagypénteken valamivel több mint egy órára megbénult, ugyanis Csernáton és Kézdivásárhely között egy kétkilométeres konvojt képező traktorsor haladt. A megye több településéről érkező mezőgazdálkodók így próbálták felhívni a figyelmet, hogy a szomszédos Ukrajnára nem vonatkozó vámolási és minőségellenőrzési szabályok és törvények mellőzése miatt a tönk szélére kerültek az ágazat szereplői.

A traktorokon angol és román nyelvű feliratokon írta a gazdák kifogásait, szerintük az Európai Unió egy nem EU-s országot részesít előnyben a tagállamokkal szemben, ellehetetlenítve a mezőgazdaságban dolgozók megélhetését, aprópénznek számító összeggel kárpótolva őket a károkért.

A gazdák kifogásai között szerepel az is, hogy a behozott termények esetében mellőzik az esetükben meglehetősen szigorúan vett minőségi és eredetbizonylatokat, így tényleg csak a fennvaló a megmondhatója, hogy milyen vegyszerekkel, hogyan termesztett áru kerül az európai fogyasztók asztalára.

Benedek Apor Hunor, a Feketeügy Szövetkezet ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta: egész Kovászna megyéből voltak résztvevői az egyébként civilizáltan lezajló felvonulásnak, mi több, Hargita megyéből is érkeztek résztvevők. A megmozdulás alatt tekintélyes kocsisor gyűlt fel Csernáton végében.

Kapcsolódók

Kimaradt?