Az USR–PLUS pénteken sem vesz részt a kormányülésen

Az USR–PLUS miniszterei nem vesznek részt a pénteki kormányülésen, jelentette be Ionuţ Moşteanu, az alakulat képviselőházi frakciójának elnöke.

„Ha el akarják fogadni (az Anghel Saligny-programot – szerk. megj.), megteszik, akár jelen vannak az USR miniszterei a teremben, akár nincsenek jelen. (...) Úgy tűnik, Cîţu úr mindenféle normát, hagyományt, koalíciós egyezséget semmibe vesz ezekben a napokban, hogy ezt az Anghel Saligny-programot átvigye” – mondta Moşteanu.

Hozzátette, a program elfogadása csak Cîţu számára nagyon sürgős, mert ezzel akarja „megvásárolni a szavazatokat a liberálisok kongresszusán”, ez pedig az USR–PLUS szempontjából „megengedhetetlen”, mert az alakulat „egyetlen lejt sem akar fölöslegesen kidobni az ablakon a románok pénzéből az elkövetkező években”. 

Moşteanu ugyanakkor bejelentette, az USR–PLUS-nak kigyűlt a bizalmatlansági indítvány benyújtásához szükséges 80 szavazata, és az alakulat elküldött egy szövegjavaslatot az AUR egyik elnökének, George Simionnak.

„Gyűlést tartottunk az USR–PLUS-os törvényhozó kollégákkal, a párt két társelnökének jelenlétében. (...) Minden törvényhozó szolidáris, itt van nálam a 80 aláírás listája az indítvány benyújtásához. Dolgoztunk az indítvány szövegén, elküldtük a szövegjavaslatot George Simionnak, továbbra is dolgozunk rajta, és ma délutánra véglegesítjük a szöveget” – nyilatkozta Moşteanu a parlamentben.

Az USR–PLUS politikai bizottsága 15 órakor ül össze.

(Címlapképi illusztráció: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?