Az USR–PLUS alkalmasnak tartja Fábián Gyulát ombudsmannak, de egyik képviselője nem szavazza meg

A Mentsétek meg Romániát–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR–PLUS) egyik képviselője, Tudor Benga kijelentette, hogy nem fogja megszavazni a parlamentben a koalíciós partnere, az RMDSZ által javasolt Fábián Gyula kinevezését a Nép Ügyvédje tisztségbe. Benga többek között azt kifogásolja, hogy Fábián különnyugdíjban részesül.

Csütörtöki Facebook-bejegyzésében Benga azt írta: már korábban közölte, hogy egyértelmű kiválasztási, illetve a tisztség politikamentessé tételére irányuló kritériumok és széles körű nyilvános konzultáció hiányában nem fogja megszavazni az új ombudsman kinevezését.

„Ma már teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy én nem fogom megszavazni Fábián Gyula kinevezését. Úgy vélem, hogy egy speciális nyugdíjban részesülő személy kinevezése erre a posztra nagyon elhibázott lenne az USR–PLUS részéről, amely a különnyugdíjak megszüntetését állította államreform-programja középpontjába" – fogalmazott.

Hozzátette, az USR–PLUS törvényhozójaként és az alakulat országos bizottságának tagjaként nincs tudomása arról, hogy a párt valamely vezetőtestülete hivatalosította volna a jelölt támogatását.Tudor Benga a parlamentben | Forrás: a képviselő Facebook-oldala

Az USR–PLUS szerdán azonban Facebook-bejegyzésben közölte, hogy megfelelőnek tartja Fábián Gyulát az ombudsmani tisztség betöltésére. „Olyan szakemberre van szükség ebbe a rendkívül fontos tisztségbe, aki őszintén, átláthatóan és részrehajlás nélkül végzi a munkáját. Úgy véljük, Fábián Gyula eleget tesz ezeknek a követelményeknek" – állt az alakulat bejegyzésében.

A kormánykoalíció jelöltje decemberig ügyészként dolgozott, a tavaly év végén vonult nyugdíjba 49 évesen, és nyugdíja meghaladja a 10 ezer lejt. Kérdésre válaszolva azt is elmondta: az ügyészekre és bírákra nehezedő nagy nyomás indokolja a korai nyugdíjba vonulást.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Fábián Gyula kinevezését pozitívan véleményezte szerdán a képviselőház és a szenátus összevont jogi bizottsága. A parlament plénumának az eredeti tervek szerint hétfőn kellett volna szavaznia róla, a plenáris ülést azonban elhalasztották addig, amíg az alkotmánybíróság döntést hoz a Szociáldemokrata Párt által Renate Weber ombudsman menesztése miatt benyújtott alkotmányossági kifogás ügyében.

Kapcsolódók

Kimaradt?