Asztalos Csaba: alkotmányos jogunk a székely himnusz éneklése

A székely himnusz-éneklés körüli botrány azért rendkívül kényes, mert a médiahisztéria olyan időszakban robbant ki, amikor a romániai társadalom több párhuzamos válságot él át – véli az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke. Asztalos Csaba szerint a szimbólumhasználathoz való alkotmányos jogaink megkérdőjelezéséről beszélni kell, de nem föltétlenül a mostani feszült időszak a legalkalmasabb erre.

A gazdasági krízis, de főleg a szomszédos Ukrajnában zajló háború miatt felgyülemlett feszültség „robbanásaként” értékeli a székely himnusz éneklése körüli botrányt Asztalos Csaba jogász, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke. A Maszol kérdésére kifejtette: bizonyos véleményformálók, román politikusok megpróbáltak tőkét kovácsolni az incidensből, mások „csupán” megpróbálták elejét venni annak, hogy „egyik vagy másik párt kisajátítsa a magyarellenességet”.

„Nem látok ebben újdonságot, még a vehemenciában sem. Ugyanakkor nekünk, magyaroknak is vigyáznunk kell arra, hogy ha lehet, ne adjunk lehetőséget támadásokra” – tette hozzá. Például nem kellene átvenni román kommunikátoroktól a „Székelyföld himnusza” kifejezést a székely himnusz helyett. „A kettő nem ugyanaz” – mutatott rá Asztalos.

Fotó: Agerpres

A jogász szerint „nem volt a legbölcsebb megnyilvánulás" a meccs utáni himnuszéneklés a jelenlegi kontextusban. A már említett válságok mellett más tényezők is hozzájárultak a médiahisztériához. Pár nappal korábban Erdélyben járt Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki kollektív jogokról és autonómiáról beszélt. Szintén az elmúlt napokban Magyarország és Horvátország között történt egy diplomáciai incidens Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjúja miatt, amelyben kijelentette, hogy „Magyarországnak is lenne tengere, ha nem vették volna el tőle”. Válaszul bekérették a horvát külügyminisztériumba Magyarország zágrábi nagykövetét, és közölték vele, hogy „Horvátország elítéli a magyar miniszterelnök kijelentését", illetve „minden területi követelést a szomszédos államokkal szemben”.

„Ezek a román médiában valahogy úgy csapódnak le, mint a románok félelmeit igazoló elemek. Úgy értelmezték, hogy az erdélyi magyarok készülnek valamire, Budapesttel és az oroszokkal együtt. Mindez persze egyszerűen nem igaz, de ennek ellenére ez folyt az elmúlt két-három napban a román médiában” – magyarázta Asztalos.

Az RMDSZ reakciója kapcsán úgy értékelte, hogy látszólag a szövetséget is váratlanul érte a médiahisztéria, „senki sem gondolta, hogy ennyire feltüzelik a hangulatot”. A hangulatkeltéshez hozzájárultak a koalíció politikusai is, és nyilvánvalóan megpróbálják kihasználni bizonyos körök a magyarság legitim jogainak lejáratására. „A ljubljanai himnuszénekléstől eljutottunk oda, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin kezet fogott, és átjátssza Erdélyt a magyarok kezére” – fejtegette a jogász, pontosítva, hogy ez a narratíva eddig is ott lappangott a román közvéleményben.

„Az RMDSZ megpróbált kommunikálni a többség felé, de úgy érzem, hogy az üzenetei nem értek célba. Személyes tapasztalatból – ismerősökkel, kollégákkal, sajtósokkal folytatott beszélgetése alapján – mondhatom, hogy nagyon nehéz elmagyarázni egy románnak, hogy pontosan mi történt, nehezen fogadják el a nemzeti válogatott körül az ilyen megnyilvánulásokat. Az alapállásuk az, hogy a székely zászló és a székely himnusz szélsőséges szimbólum, ami veszélyt jelent a román többségre, miközben egy etnikai jelkép és annak használatához fűződő alkotmányos jog gyakorlásáról van szó” – magyarázta a diszkriminációellenes tanács elnöke.

Hangsúlyozta: a román többség számára nyilvánvalóvá kell tenni, hogy vannak olyan identitáselemek, amelyek etnikai, kulturális, vallási szempontból a mi identitásunknak a részei, és esetenként nem kötnek össze a román többséggel. De ugyanez érvényes fordítva is. „A »Treceţi batalioane române Carpaţii« kezdetű dal (a román katonai parádék elmaradhatatlan eleme) például nem biztos, hogy ugyanolyan lelkesedést vált ki egy magyarból, hogy csak egy példát mondjak.  Ezek olyan kérdések, amelyekről nyíltan kell beszélni a társadalomban, bár lehet, hogy nem a mostani a legjobb időszak ennek a vitának a lefolytatására, amikor a már említett okok miatt feszült a társadalom” – vélekedett Asztalos Csaba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?