„Amint egy hely megüresedik, rögtön el is foglalják” – nagy a nyomás az erdélyi kórházak Covid-osztályain

Egyre több megyében telnek meg a súlyos koronavírusos eseteket ellátó intenzív osztályok, akcióterveken dolgoznak országszerte arra az esetre, ha a kórházba utaltak fertőzöttek száma tovább fog növekedni. Ráadásul tapasztalatok szerint csökken a kórházba kerülő koronavírusos személyes átlagéletkora, és nő a súlyos állapotban lévők száma.

Mint ismert, egybehangzó bukaresti sajtóértesülések szerint már csak 30 szabad ágy áll országszerte az intenzív terápiás ellátásra szoruló koronavírusos betegek rendelkezésére, a fővárosban például minden ágy foglalt. Hétfői adatok szerint Romániában 1225 beteget kezelnek intenzív osztályon, ez enyhén kevesebb, mint egy nappal korábban, de hetek óta ezer feletti a súlyos esetek száma.

Florin Cîțu miniszterelnök vasárnap az intervenciókat irányító és koordináló országos központ (CNCCI) ülésén felhívta a figyelmet, hogy „elővigyázatosságból” 1600-ra kell növelni a súlyos koronavírusos esetek ellátására szolgáló ágyszámot és új kórházakat kell bevonni a koronavírus elleni harcba.

Sepsiszentgyörgyön megteltek a helyek

Sepsiszentgyörgyön megtelt a sürgősségi kórház koronavírus-fertőzötteket kezelő intenzív terápiás osztálya. András Nagy Róbert, a kórház menedzsere a Maszolnak elmondta: jelenleg a fertőzötteknek fenntartott mind a 10 intenzív terápiás ágyban kritikus állapotban lévő betegeket kezelnek. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy nem tudnak fogadni több intenzív ellátásra szoruló beteget, hiszen folyamatos átszervezéssel reagálnak az éppen aktuális helyzetre.

András Nagy Róbert szerint több forgatókönyv is van arra az esetre, ha növekszik a koronavírus-fertőzöttek és intenzív terápiás ellátásra szoruló betegek száma. A legrosszabb forgatókönyv az, amikor már a műtőblokk egy részét is át kell alakítsák intenzív terápiás ellátásra. Jelenleg nem ez a helyzet, ám a szükséges átszervezés a nem koronavírus-fertőzöttek ellátásának rovására megy, mondta a kórházigazgató. Hozzátette: eljött az idő, hogy a többi háromszéki kórház is többet vállaljon a koronavírus-fertőzött és nem fertőzött betegek ellátásából.

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház menedzsere rámutatott: nem csupán a kórházban rendelkezésre álló orvosi műszerek szabják meg az intenzív terápiás osztály bővíthetőségének keretét, hanem az egészségügyi személyzet száma is. A Covid-19 esetszámok és a kritikus állapotú betegek számának növekedése miatt orvosokat és egészségügyi asszisztenseket kell más osztályokról áthelyezni az intenzív terápiára, mondta András Nagy Róbert.

Mostanában gyakran egyből az intenzív osztályra kerülnek a betegek

Magyarázata szerint az elmúlt időszakban egyre csökken a kórházba kerülő fertőzöttek átlagéletkora, és nő a súlyos állapotban lévők száma. Ennek oka, hogy sokan otthon lábadoznak és túl későn kérnek orvosi segítséget. Egyre több 45-50 éves személy szorul intenzív terápiás ellátásra, mivel az idősebbek óvatosabbak, jobban betartják az óvintézkedéseket, hívta fel a figyelmet András Nagy Róbert, aki szerint sajnos gyakran előfordul, hogy olyan súlyos állapotban kerülnek kórházba, hogy rögtön az intenzív terápiás osztályra kell őket utalni. Előfordul, hogy minden orvosi igyekezet ellenére életüket nem sikerül megmenteni, mondta a kórházigazgató.Fotó forrása: Agerpres

Továbbá szerinte az országos szinten hivatalosan rögzített esetszámok nem tükrözik a valóságot, mivel sokan amikor a fertőzés tüneteit észlelik, otthon elvégeznek egy gyorstesztet és fertőzöttségükről nem értesítik a családorvosukat vagy az egészségügyi hatóságokat. Gond az, amikor túl későn kérnek orvosi segítséget, és ezzel életüket kockáztatják, kongatta meg a vészharangot András Nagy Róbert, aki szerint még mindig jobb a fertőző osztályon pár napig perfúzión lenni, mint az intenzív osztályon lélegeztetőgépen, egy csővel a torokban.

Kolozs megyében sincs hely

Tasnádi Szilárd Kolozs megyei prefektus portálunk megkeresésére elmondta: a legutolsó adatok szerint egyetlen hely sincs az intenzív terápiás osztályon a megyében. Mint fogalmazott, ez állandóan változik, mivel ahogy valaki feljavul, és kikerül onnan, felszabadul az ágya. Azt, aki már nincsen kritikus helyzetben, áthelyezik az intenzív terápiát megelőző részlegbe, a preterápiára, és ott kezelik tovább, így próbálják megoldani a kialakult helyzetet.

„Próbáljuk az ágyakat úgy kezelni, hogy az intenzív terápián tényleg csak azok maradjanak, akik kritikus helyzetben vannak, és szükségük van a lélegeztetőgépre. Egyelőre nem szállítunk más megyébe, csak olyanokat, akiknek ott van a lakcímük, és az állapotuk megengedi a szállítást” – fogalmazott a prefektus. Tasnádi Szilárd arról is beszélt, hogy múlt hét pénteken az alprefektussal együtt a kórházak vezetőivel tárgyaltak és a hét folyamán kidolgoznak egy akciótervet, hogy lássák, melyik kórháznak milyen kapacitása lenne még, hol mennyivel tudnák növelni az ágyak számát.

Mint fogalmazott, már az is sokat segítene, ha legalább az oxigénnel ellátott ágyak számát tudnák növelni. Szerinte minden kórházban legalább 4-5 ágy biztosan kerül, attól függően, hogy melyik kórház mekkora kapacitással rendelkezik, és milyen objektív rendelkezésekkel tudna segíteni. „Reméljük, hogy nem jutunk oda, hogy exkluzív Covid-kórházakat létesítsünk, mivel más patológiai betegségek is vannak, amelyek ellátásra szorulnak. A hét folyamán minden kórház elvégzi a felmérést, utána döntjük el közösen, hogy milyen intézkedéseket tudunk hozni” – hangsúlyozta. 

Tasnádi Szilárd arra kérte a lakosságot, hogy legyenek óvatosak, tartsák be az óvintézkedéseket, és legfőképpen: legyenek türelmesek, megértőek, mivel állítása szerint minden állami intézménynek az a célja, hogy minél hamarabb magunk mögött tudjuk a járványt és visszakapjuk a régi életünket. A prefektus úgy fogalmazott, a vírus terjedését csak a kötelező egészségügyi óvintézkedések betartásával, valamint az oltással lehet megfékezni.

Aradon „amint egy hely megüresedik, rögtön el is foglalják”

Arad megyében is megteltek az intenzív osztályon a koronavírusos betegeknek fenntartott kórházi ágyak. „Amikor egy hely megüresedik, rögtön el is foglalják” – számoltak be a Maszolnak a Megyei Vészhelyzeti Bizottsághoz közel álló források. A bizottság által közölt napi adatok szerint hétfőn 230 koronavírusos beteg volt kórházban a megyében, de arról nem számoltak be, hogy közülük hányan szorulnak intenzív ellátásra. Annyit közöltek mindössze, hogy az országos rendelkezésnek megfelelően „dolgoznak az intenzív osztály bővítésén”.

Temesváron rosszabb a helyzet, mint eddig bármikor

Temes megye alprefektusa már Temesvár és vonzáskörzetének múlt heti karantén alá helyezésekor jelezte portálunknak, hogy megteltek a koronavírusos betegek számára fenntartott intenzív osztályok, a négy legnagyobb temesvári kórház vezetői szerint, amikor két-három személy valamilyen okból kikerül az intenzív osztályról, pár órán belül megtelnek a helyek. „A kórházvezetők szerint rosszabb most a helyzet itt, Temesváron, mint bármikor a járvány kitörése óta” – jelentette ki a múlt héten Molnár András.

Mostani megkeresésünkre is azt nyomatékosította a kormánymegbízott-helyettes, hogy hetek óta nincs férőhely az intenzív osztályokon. Bővítést terveznek a karantén alatt lévő Temesváron, éspedig a katonai kórháznak a CFR-stadionban felállított konténerkórházi (moduláris) osztályán. Már csak azt várják, hogy az áramszolgáltató biztosítsa a csatlakozást, az oxigénellátó berendezések már ott vannak. 10 intenzív terápiás kórházi ágyat, illetve 57 másik, oxigéncsatlakozási lehetőséggel ellátott, de nem intenzívnek minősülő kórházi ágyat tudnak berendezni.

Biharban enyhébb a helyzet, Szatmáron nem

Bár folyamatosan nő a koronavírus-fertőzöttek száma, Bihar megyében egyelőre nem okoz gondot a betegek kórházi ellátása. A kizárólag Covid-fertőzötteket fogadó nagyváradi városi kórházban 350 ágy áll rendelkezésre, ebből 34 intenzív terápiás (ATI). Hétfő reggeli adatok szerint 229 beteget kezeltek a kórházban és 30 ATI-hely volt foglalt az intézményben – közölte a Maszol kérésére a Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság. A megyei kórházban 20 intenzív terápiás ágy áll rendelkezésre a koronavírus-fertőzöttek számára, ebből mindössze 6 volt foglalt.

A Pelican kórházban összesen 45 helyet biztosítottak a koronavírus-járványban megbetegedők számára, ebből 25 ágy intenzív terápiás. A váradrogériuszi magánkórházban 27-en fekszenek Covid-fertőzéssel, 13-an az intenzív osztályon. A vidéki kórházak közül csak Belényesben fogadnak fertőzötteket, itt 25 helyet alakítottak ki számukra, hétfő reggel 6 hely volt foglalt. A megye többi vidéki kórházában csak megfigyelik a fertőzésgyanús eseteket, de nem helyben kezelik őket, tájékoztatott a megyei közegészségügyi hatóság.

Szatmár megyében a megyeszékhelyen kívül Avasfelsőfaluban és Nagykárolyban kezelnek koronavírus-fertőzötteket, de a vidéki kórházak közül csak utóbbiban vannak intenzív terápiás ágyak, szám szerint tíz. A Szatmárnémeti Megyei Sürgősségi Kórházban 16 intenzív hely áll rendelkezésre, és valamennyi hely foglalt, közölte a Maszol kérdésére Cristian Marița, a Szatmár megyei prefektúra szóvivője. Nagykárolyban ugyanakkor hétfőn reggel még volt néhány szabad hely, de látva a fertőzöttek számának növekedését, szerinte itt is hamar megtelnek az intenzív terápiás helyek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?