Adományként érkezik a szemét Romániába

Idén májusig 50-100 olyan teherautó haladt át Románián, mely használt áruként vagy adományként bejelentett hulladéknak minősülő anyagot szállított. Több mint 2000 tonna gyanús árut, valójában szemetet szállítottak – mondta Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

„Sok csempész használt tárgyakat, úgynevezett second hand árukat használ álcaként a hulladék- vagy veszélyes anyagok bejuttatásához” – mondta Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter egy parlamenti kérdésre válaszolva, írja a Hotnews.ro. Az áruk Románia nyugati határán (Arad, Bihar) érkeznek, és egy részük Bulgáriába vagy Ukrajnába kerül – mondta a kormánytag. A behozott árut gyakran nem lehet felhasználni. Vagy engedélyezett hulladéklerakókban végzik, vagy ami még rosszabb, települések szélén, vagy a felszíni vizekbe dobják, néha felgyújtják, rendkívüli szennyezést okozva.

A határnál megállítottak 13 tonna szemetet július 23-án | Fotók forrása: Román Határrendészet

Ausztria, Hollandia, sőt a Benelux-államok, de főleg Németország és Olaszország felől vezet az út az ilyen fajta árukkal Romániába. Fechet elismeri, hogy a csempészhálózatok kihasználják az ellenőrzési rendszer gyengeségeit. Az ellenőrzések nagyrészt az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság hatáskörébe tartoznak, csakhogy ezek gyakran „a fogyasztóvédelem/környezetvédelmi őrség munkaidején kívül esnek, hétvégére és ünnepnapokra, amikor nehéz biztosítani a szakemberek jelenlétét” – magyarázta a miniszter.

A legnagyobb problémát továbbra is a használt ruházati és textilhulladék, a használt lábbelik, a lehasznált járművek, az elektromos és elektronikus berendezéseknek álcázott elektromos és elektronikus hulladékok, különösen a napelemek jelentik. Üres nyomtató-festékkazettákat, használt gumiabroncsokat, különféle háztartási tárgyakat szintén találtak, mondta el a miniszter. Ezek közé gyakran keverednek olyan veszélyes hulladékok is, mint például a használt autóakkumulátorok. Fechet szerint a gond az, hogy a szóbeli nyilatkozatokkal megkerülik a hulladékkezelési műveletek ellenőrzésére szolgáló rendszereket, és fenntartják azt a nézetet, hogy valójában áruszállításról és nem hulladékról van szó.

A veszélyes hulladékok belélegezve, megérintve vagy lenyelve károsíthatják az emberi egészséget. Súlyos betegségeket, fejlődési rendellenességeket, terméketlenséget, rákot vagy akár halált is okozhatnak. A veszélyes hulladékok a környezetet is szennyezhetik, a talaj, a levegő és a víz szennyezését, valamint az ökoszisztémák károsodását okozva. Az ilyen hulladékok robbanást okozhatnak, mérgező gőzöket termelhetnek vagy közvetlen tűzveszélyt jelenthetnek – mutatott rá a miniszter a parlamentnek adott válaszában.

Az év első öt hónapjában – a minisztérium statisztikja szerint – 1424 szállítmány haladt át Románián, 107 hulladékszállítmány exportra, 410 pedig használtáru-szállítmány, amelyet civil szervezeteknek, alapítványoknak szántak. 99 használtcikk-szállítmányt visszautasítottak, mert nem feleltek meg a Romániába való belépés feltételeinek, és 67, a határátkelőhelyeken visszautasított olyan szállítmány volt, amit hasznosítani akartak Romániában, ezenkívül 11, a határátkelőhelyeken visszautasított, exportra szánt hulladékszállítmány szerepel még a statisztikában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?