Adócsalás ivóvízzel: becsapták a vásárlókat, megkárosították az államot

Adócsalók után nyomoztak a Szilágy megyei Perjén a Bihar megyei rendőrök, nem jártak hiába a szomszédos térségbe, hamisító-adócsalókat fogtak.

A házkutatást még pénteken tartották, ugyanis egy odavalósi 63 éves, és 32 éves nagyváradi férfit gyanúsítanak azzal, hogy adócsalással 50 ezer lejes kárt okoztak az államkasszának.

A nyomozók szerint a 32 éves nagyváradi férfi, aki egy bukaresti cég alkalmazottja és a 63 éves perjei férfi, aki egy helyi kereskedelmi egység tulajdonosa, 2020 júniusától kezdve csapta be a vásárlókat, jogi s magánszemélyeket egyaránt.

Itt töltötték meg a "hamis" vízzel a palackokat | Fotó: Román Rendőrség

A két férfi a bukaresti cég márkajelzésével ellátott palackokban ivóvizet árult, anélkül azonban, hogy a palackokba töltött víz rendelkezett volna a szükséges minőségi tanúsítványokkal, így nemcsak az adott márkát birtokló céget károsították meg, hanem a vásárlók egészségét is veszélyeztették.

A nagyváradi férfit emellett azzal is gyanúsítják, hogy tavaly június óta eltitkolta a törvénytelenül felcímkézett víz eladásából származó jövedelmet, s ezzel megkárosította az államkasszát is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A házkutatás során 26 darab 19 literes, márkajelzéssel ellátott vizesflakont és 282 műanyag kupakot találtak. A Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság munkatársai emellett mintát is vettek abból a csőből, amellyel a flakonokat megtöltötték, a rendőrség pedig folytatja a nyomozást.

Kapcsolódók

Kimaradt?