Adócsalás egy légitársaságnál?

Szeben megyében és Bukarestben tartottak tegnap házkutatásokat adócsalás gyanúja miatt. A hatóságok szerint a Fly Lili légitársaság elmulasztotta befizetni az alkalmazottai bére utáni járulékokat, 12 millió lejjel károsítva meg az államot.

A News.ro úgy tudja, hogy bevitték kihallgatásra a cég igazgatóját és könyvelőjét. Utóbbit tanúként hallgatták ki. Keresték ugyanakkor a szebeni légitársaság tulajdonosát, Jurgen Faffot is. Az üzletembert az Ora de Sibiu elérte telefonon, a lapnak azt mondta, hogy nem szökött el az országból, csak épp nem tartózkodik a városban. „Ha hívnak, jövök. Nem tettem semmit rossz szándékkal, és nem loptam meg az államot. Épp ellenkezőleg, folyamatos erőfeszítéseket teszünk, hogy kifizessük a kötelezettségeinket” – mondta a szebeni portálnak Faff.

A légitársaság tulajdonosa szerint semmit nem követett el | Illusztráció: FlyLili/Facebook

Bevallása szerint meglepte a vizsgálat, mert megállapodást kötött az országos adóhatósággal (ANAF) a törlesztés átütemezésére. Azt mondja, hogy volt egy nehéz időszak a vállalat életében, amely miatt csődközelbe került, de a helyzet már rendeződött. „Most jól működünk, van forgalmunk és fizetjük az adósságokat. A múlt hónapban 500 ezer eurót fizettünk az államnak. Nem tudunk mindent egyszerre kifizetni, de képesek vagyunk arra, hogy mindent törlesszünk” – mondta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?