A világ leghatékonyabb páncéltörő rakétáiból vásárol be Románia

Jóváhagyták Washingtonban Javelin rakéták, illetve az azok használatához szükséges felszerelések eladását Romániának. Mintegy 80 millió dolláros üzletről van szó. 

A Libertatea portál beszámolója szerint Románia 263 darab Javelin FGM-148F rakétát és 26 indítóegységet vásárol. Az üzlet a Raytheon/Lockheed Martin Javelin Joint Venture vállattal közvetítésével történik. Az amerikai Javelin hordozható páncéltörő rakétát 1996 óta gyártják. Először az Iraki háborúban használták 2003-ban.

Mint azt korábban a Maszol is megírta, a Javelin (gerely) rakétarendszert a világ leghatékonyabb páncéltörőjeként tartják számon. A rakéta az indítás után mintegy 150 méteres magasságba emelkedik, majd felülről csap le, a harckocsik páncélzata ugyanis a tetejükön a legvékonyabb. A Javelin olyan védelemmel ellátott harckocsik ellen is hatékony, amelyek a rakétát még becsapódás előtt meg tudják semmisíteni. A Javelin rakétáknak ugyanis tandem elrendezésű robbanófejük van, amelyben a kisebb rész a reaktív védelem működésbe lépésének semlegesítésére való, a nagyobb pedig ezután felrobbantja a célpontot.

Akcióban a Javelin Fotó: Defence Connect

Az ukránok is kaptak a rakétákból, de - a Washington Post tavalyi beszámolója szerint - használatukkal komoly problémák voltak. Mark Hayward, az amerikai hadsereg veteránja és önkéntes kiképző elmondta, eleinte azt gondolták, töröttek az eszközök, azért nem működnek, aztán kiderült, a Google Fordító nem tudta jól ukránra fordítani az angol nyelvű szöveget. Az Egyesült Államok által küldött rakétákhoz hiányoztak a pótakkumulátorok, és olyan, további eszközök, amelyek az amerikai katona számára magától értetődőek. „Felszerelést küldtünk, de a műszaki támogatás hiányzik" – idézte a Ma7 felvidéki portál Haywardot. További ukrajnai gondot jelentett a kiképzés hiánya, hiszen míg az amerikai katonákat nyolcvan órában képezik a Javelin használatára, szakképzett kiképzőkkel, az ukránoknak kétnapos gyorstalpalón kellett elsajátítaniuk a képzési anyagot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?