A védelmi miniszter szerint Putyin csak blöfföl a nukleáris fenyegetéssel

Vasile Dîncu védelmi miniszter szerint Vlagyimir Putyin „csak blöffölt” a nukleáris fenyegetéssel. A Digi24-nek nyilatkozva a tárcavezető kedd este kifejtette: szerinte az orosz elnök megpróbál ráijeszteni az európai országokra azzal a céllal, hogy ismerjék el az Ukrajna négy megszállt régiójában tartott álnépszavazások eredményeit.

„Nem hiszem, hogy Putyinnak ezek a kijelentései megváltoztatják a háború menetét” – jelentette ki a védelmi miniszter.

Dîncu szerint az orosz elnök fenyegetése Románia helyzetén sem változat, de a minisztérium felgyorsítja a hadsereg felszereltségének korszerűsítését. Arról biztosította a közvéleményt, hogy a NATO nem marad tétlen, ha Oroszország nukleáris fegyvereket vet be.Fotó: Vasile Dîncu Facebook-oldala

A miniszter emlékeztetett arra, hogy nagyon sok elemző szerint Putyin kijelentései a tehetetlenségéről árulkodnak, a fenyegetése az Ukrajna szövetségeseinek elrettentésére tett kísérlet. „Közismert, hogy egyik fél sem vethet be nukleáris fegyvert a másik ellen, amíg egyensúlyban vannak az atomarzenálok” – magyarázta.

Emlékeztetett arra is, hogy a nukleáris csapások elrendelése még Oroszországban is nagyon bonyolult, több lépésből álló eljárás, amelybe számos állami tisztségviselőt kell bevonni. „A rakéták elindításához nem elég az, hogy az elnök megnyom egy gombot” – fogalmazott Vasile Dîncu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?