A tél közeleg: Sepsiszentgyörgyön már igényelhető a fűtéstámogatás

Ezen a télen várhatóan tavalyinál kevesebben részesülhetnek fűtéstámogatásban ugyanis időközben nőtt a minimálbér és a nyugdíj ám nem módosult ezzel arányosan az összeghatár, ami alatt rászorulónak tekinthető valaki. Idén télen is azok a családok folyamodhatnak a pótlékért, akik esetében az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg az 1 386 lejt, ez az összeg az egyedülálló személyek esetében havi 2 053 lej. Fűtéspótlék jár ha a kedvezményezett gázzal, villannyal, tűzifával vagy más energiahordozóval melegíti a lakást.

Sepsiszentgyörgyön az érintettek a városháza Szociális Igazgatóságának Bánki Dónát utcai - a központi piac környékén található teniszpályák melletti – székhelyén nyújthatják be igénylési dossziéjukat. A fűtési pótlék odaítéléséhez az igénylőknek egy kérelmet és saját felelősségre tett nyilatkozatot kell leadniuk, amelyhez csatolniuk kell a család összetételét és a családtagok egyhavi jövedelmét igazoló iratokat, a kérelem leadását megelőző időszakra vonatkozóan. A formanyomtatványok ITT találhatók.

Az illusztrációk a szerző fotói

Fontos az, hogy a fűtéstámogatás legtöbb öt hónapra – november 1 és március 31 – közötti időszakra igényelhető. Ahhoz, hogy a teljes öt hónapos időszakra ítéljék oda a támogatást, a kéréseket legkésőbb november 20-ig szükséges benyújtani a sepsiszentgyörgyi Szociális Igazgatóság székhelyén. Azok, akik november 21-e után teszik le az iratcsomókat, csak a december és március közötti időszakra kaphatnak támogatást.

A sepsiszentgyörgyi városháza arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy amennyiben a támogatás időtartama alatt bármilyen változás történik a kedvezményezettek jövedelme vagy vagyoni helyzete azt kötelesek jelezni. Ugyanakkor nem kaphatnak lakásfűtési támogatást ha egyes törvény által meghatározott javakkal rendelkeznek.

Ha a következő javakkal rendelkeznek az kizáró jellegű: az állandó lakhelyen kívüli épületek, a 10 évnél fiatalabb személygépkocsi vagy motorkerékpár, 2 vagy több, 10 évnél idősebb személygépkocsi vagy motorkerékpár, tehergépkocsi, utánfutó, autóbusz, mikrobusz, lakókocsi, dereglye, motorcsónak, jet-ski, jaht, traktor, arató-cséplő gép, olajprés, malom, keretes fűrész (gater) vagy más fafeldolgozó gépek, 3000 lejnél nagyobb összegű banki betétek, 1000 m2 nagyobb belterület városon vagy 2000 m2 nagyobb belterület vidéken, mezőgazdasági tevékenységből megvalósított jövedelem: 1000 euró/év, egyedül álló személynél vagy 2500 euró/év, családoknál.

Az önkormányzat szociális igazgatósága esetenként ankétot is végeznek a jogosultak körében és ha bebizonyosodik, hogy hamis adatok alapján igényelték a támogatást az összeget visszafizettetik. Sepsiszentgyörgyön fűtéstámogatással kapcsolatos további információkat igényelhetnek a Szociális Igazgatóság 0267 311 068-as telefonszámán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?