A sepsiszentgyörgyi Közüzemek 3D nyomtatással pótolja az alkatrészhiányt

A sepsiszentgyörgyi Közüzemek innovatív technológiával, 3D nyomtatással pótolja az alkatrészhiányt, számolt be Kozsokár Attila. A vízszolgáltató igazgatója szerint gyakran szembesülnek, hogy lassan és drágán érkeznek a megrendelt cserealkatrészek, amit megpróbálnak 3D nyomtatással megoldani.

Az igazgató szerint a meghibásodások jelentős része a szennyvízátemelő pumpákat érinti, amit a szennyvízbe bekerülő hulladék okoz. Az egyik leggyakrabban meghibásodó alkatrész egy tömítés, amelynek a darabja 400 lejbe kerül és 4-5 napig tart, amire leszállítják.

Fotók: Közüzemek

A Közüzemek szakembere, Kelemen Szabolcs javasolta, hogy készítsenek alkatrészeket 3D nyomtatással, ami lehetővé teszi, hogy néhány óra leforgása alatt be is tudják szerelni. A 3D nyomtatás túllépet a kísérleti fázison, a Közüzemek több helyen alkalmazta a helyben készített alkatrészeket, amelyek a gyakorlatban is beváltak, mondta Kozsokár Attila.

Hozzátette: nem álltak meg a tömítések nyomtatásánál, hanem az árammal működő berendezésekhez kötöződobozokat vagy fűrészlapra rögzíthető fogantyút, illetve a pumpák számára felfüggesztő elemet is nyomtattak már 3D technológiával. A kérdés az, hogy mennyire bírja a terhelést a 3D nyomtatott anyag, mert ha az üzletekben kapható alkatrészekhez hasonló a minősége, akkor megérte befektetni a 4000 lejes 3D nyomtatóba, véli Kozsokár Attila.

A sepsiszentgyörgyi Közüzemek több technológiai újításra készül, így digitalizálják a vízhálózatot és felmerült annak a lehetősége is, hogy szatellitről készített felvételen elemezzék a vízhálózat azon pontjait, ahol szivárgás lehet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?