A román védelmi miniszter nem hiszi, hogy Putyin nukleáris fegyvereket vetne be

Vasile Dîncu védelmi miniszter vasárnap az Agerpres-nek kijelentette: nem hinné, hogy Vlagyimir Putyin nukleáris fegyverek bevetéséhez folyamodna.

A tárcavezető arra reagált, hogy az orosz államfő a különleges szolgálati mód bevezetését rendelte el az orosz hadsereg elrettentő erőinél, a Nyugat részéről elhangzott agresszív kijelentésekre hivatkozva.

Vasile Dîncu azzal érvelt, hogy Vlagyimir Putyin és kormánya sokszor propagandacélokra is használja a hivatalos kommunikációt. Szerinte sokszor előfordult már, hogy végül nem történt meg az, amit a Kreml előzetesen bejelentett, így az sem biztos, hogy valóban készenlétbe állítja Oroszország a nukleáris fegyvereit.Vasile Dîncu védelmi miniszter | Fotó: Agerpres/EPA

„Másfelől nyilván az utóbbi időben a nukleáris fegyverek a fő elrettentő eszköznek számítottak. De úgy gondolom, hogy az őrületnek vannak határai, nem hiszem, hogy megpróbálja használni is ezeket a legsúlyosabb csapásmérő eszközöket” – magyarázta Dîncu.

A védelmi miniszter úgy véli, az orosz államfő bejelentését pszichológiai hadviselésként kell értelmezni. „Tekintettel arra, hogy nagyon sok ország összefogott ellene, főként Európában, Vlagyimir Putyin most megpróbálja megosztani az ellene forduló államokat. Ez tehát inkább egy pszichológiai fenyegetés” – részletezte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?