A parlament előtt kellett magyarázatot adnia az ASF vezetőségének az Euroins csődje miatt

A kétkamarás parlament egyesített pénzügyi szakbizottsága előtt kellett magyarázatot adnia hétfőn a pénzügyi felügyelet (ASF) vezetőségének a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) területén piacvezető Euroins Romania biztosító társaság pénteken bejelentett fizetésképtelenné válása miatt.

A törvényhozók azt kérték számon az ASF elnökségén, hogy mandátumuk idején két – az utóbbi nyolc évben pedig négy – nagy biztosítótársaság csődje rengegette meg a kgfb-piacot a kötvények mértéktelen drágulásához vezetve. A parlamenti meghallgatáson a nacionalista Románok Egyesüléséért Párt (AUR) több tagja „ASF = korrupció”, „ASF = rablás”, „A románokat védjéték, ne a mandátumotokat” feliratú táblákat tartva sorakozott fel a pénzügyi felügyelet tisztégviselői mögött, cinkossággal vádolva őket.

Nicu Marcu, az ASF elnöke szerint sem a tavaly csődbe ment City Insurrance, sem az Euroins, amelynek pénteken vonták vissza a működési engedélyét, nem volt „Hófehérke”, sokkal inkább „gonosz boszorkány” az ügyfelek számára. Mindkét társaság számos visszaélést követett el: dömpingáron árulta a kgfb-t, hatalmas piaci részesedéshez jutott, de késve fizetett, vagy mondvacsinált okokra hivatkozva megtagadta a kártalanítást. Az ASF-elnök szerint, miután nem voltak hajlandók eleget tenni a szavatolótőke-követelménynek, helyreállítani fizetőképességüket, nem maradt más megoldás, mint a működési engedély bevonása.Az AUR politikusai transzparensekkel tiltakoztak | Fotó: Agerpres

Cristian Roșu, az ASF alelnöke rámutatott: a román biztosítási piac anomáliája, hogy a kgfb-piacnak mindössze nyolc-kilenc szereplője van, míg Nagy-Britanniában 200, Olaszországban 178, Lengyelországban 35. Ez nagyon sérülékennyé teszi a rendszert. Másfelől mind a négy bebukott biztosító portfoliójában 80-90 százalékot tett ki a kgfb, amit fenntarthatatlanul alacsony áron értékesített.

Az ASF már korábban támadások kereszttüzébe került, amikor március elején – egyebek mellett a City Insurrance csődje miatt – a fél évvel korábbi szinthez viszonyítva 10-20 százalékkal magasabb kgfb-referenciaárakat tett közzé.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A hétfői parlamenti meghallgatásra érkező ASF-vezetőség ezért és a „piac megnyugtatása érdekében” azt javasolta a kormánynak, hogy fél évre fagyassza be a kgfb-árakat a jelenleginél mintegy 30 százalékkal kisebb tavaly márciusi szinten. Szerintük ez a kártalanítást nem veszélyezteti, mert a bebukott biztosítókkal szembeni kárigények rendezését a biztosítási garanciaalap (FGA) veszi át.

Kapcsolódók

Kimaradt?