A Vasgárda története jól példázza, hogy a kizárólagosságra törekvő, messianisztikus mozgalmak hogyan csúszhatnak át az erőszak és a fizikai agresszió útjára – figyelmeztet Novák Csaba Zoltán történész, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója. (INTERJÚ)

– Az elnökválasztások első fordulója után az internetes trendekben hirtelen megugrott a Szent Mihály Arkangyal Légiójával kapcsolatos keresések száma. A román fasiszta mozgalomnak nyilván könyvtárnyi szakirodalma van, de dióhéjban mit kell tudni a Vasgárdának is nevezett szervezetről?

– Ha valaki a Vasgárda történetét alaposan szeretné áttanulmányozni, megismerni és erről magyar nyelven olvasni, akkor Miskolczy Ambrus remek tanulmányait, könyveit, írásait ajánlom. Ha meg dióhéjban kell összefoglalni, akkor mindenképpen a két világháború közötti román történelmet és politikai életet felkavaró mozgalomról beszélhetünk. Az 1927-ben alapított, Mihály Arkangyal Légiója nevet viselő mozgalom, illetve annak paramilitáris szervezete, a Vasgárda Corneliu Zelea Codreanu nevéhez köthető. 1941-ben a Ion Antonescu-féle diktatúra fizikai szempontból felszámolta, de akár a 60-as évek végéig követhetjük az egykori legionáriusok történetét, akik különböző kommunista börtönökben voltak, majd onnan szabadultak. A későbbiekben lesz egy második, harmadik alszakasza is a mozgalomnak. Nagyon sok elem visszaköszön véleményem szerint a Ceauşescu-rendszer utolsó periódusában tapasztalható megnyilvánulásokban, illetve a rendszerváltás után is voltak kísérletek, és vannak napjainkban is, amelyek magukon hordozzák erőteljesen ezt a fajta hagyományt.

– Milyen körülmények vezettek a Vasgárda létrejöttéhez?

– Az ilyen mozgalmak nem derült égből születnek, a legionárius mozgalom létrejöttének is volt egy történeti kontextusa. Egyrészt az I. világháború után világszerte általános volt a gazdasági és identitásválság. Románia is, hiába volt győztes állam és gyarapodott területileg nagyot, hatalmas társadalmi problémákkal küzdött. A gazdasági recesszió, az I. világháború demográfiai veszteségei miatti frusztrációk elég hamar megjelentek. Amikor pedig egy társadalom elkezd közösségi szinten rettegni a jövőtől, akkor nagyon hamar megjelenhetnek azok a mozgalmak, amelyek egyrészt elítélik a fennálló rendszert, másrészt valamiféle megfoghatatlan, de csodálatosnak tűnő valamit, „megváltást” ígérnek.

Azt tapasztaltam a tanulmányaim során, hogy amikor egy ilyen korszak beköszönt, az emberiség mintha elveszítené egy időre a józan ítélőképességét, képes az ilyen csodákban hinni. Azt is tegyük hozzá, hogy Romániát akkoriban egy instabil politikai élet jellemezte. A sajátos, törékeny román demokrácián volt bírálni- és javítanivaló éppen elég. Szerepet játszott egy másik jelenség, jelesül az akkori román politikai elit esetlenként felhasználta a legionárius mozgalmat, máskor meg szemet hunyt a kilengései fölött. Maga a király is felhasználta a Vasgárdát, hogy gyengítse a hagyományos román pártokat és építse a saját diktatúráját, nem utolsó sorban pedig, mint már említettem, maga Antonescu marsall használta a legionáriusokat a saját céljaira.

– Milyen szerepe volt a mozgalomban az ortodox vallásnak?

– A Vasgárdát erőteljes spiritualitás, egyfajta misztikus ortodoxia jellemezte. Lelki megtisztulást ígért, egyfajta visszatérést a paraszti gazdálkodáshoz, a régi gyökerekhez. Azt hirdették, hogy akár imával is lehet harcolni, helyettesíteni a munkát, tehát nem az anyagi javakra kell koncentrálni, hanem a lelkiségre. Ha megvizsgáljuk napjaink egyes politikai szereplőit, mondjuk az elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Georgescu videóit, az előbb vázolt gondolkodásmódról árulkodnak. Az analógiát egyáltalán nem tartom erőltetettnek! Ahogy a Vasgárda születésekor, napjainkban is tapasztalható egyfajta átmeneti válság. Nagyon sok olyan gazdasági, politikai, geopolitikai történés zajlik, zajlott az elmúlt években, amelyek felerősítették a társadalom egy részének a félelmeit. Véleményem szerint ezeket a szimpátiákat a félelem, az instabilitás szüli. Nem gondolom azt, hogy mindenki, aki így vagy úgy szavaz, fasiszta vagy legionárius, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a félelmekre épülő mozgalmak rövid úton az agresszió felé sodródnak, mert amikor az ember retteg, akkor szinte bármire képes. A pogromok, a polgárháborúk, az etnikai konfliktusok, a faji, bármilyen jellegű agresszivitás mind-mind a félelmekből születik. Utána aztán megmagyarázhatjuk, hogy ezért vagy azért történt, de ezeket csirájában kell észrevenni.

– Miután 1940-ben Mihály királyt ültették a trónra, legionárius kormány alakult, a Vasgárda volt az egyetlen legális politikai szervezet Romániában. Hogyan jutott el oda egy jelentős, de korántsem többségi mozgalom?

– Az alapítás évét már említettem. A következő fontosabb csomópont 1933., amikor felosztatják a Vasgárdát. Már akkor veszélyesnek tűnt az akkori politikai elit egy része számára. A Partidul Totul pentru Ţară, tehát a Mindent a Hazáért Pártban tértek vissza, és az 1937-es választásokon már 16 százalékot szereztek, ami, ha jól emlékszem, a harmadik legfontosabb politikai erővé emelte őket. Innentől kezdve vannak jelen masszívan a politikai életben is.

Egy másik fontos időpont 1938., a királyi diktatúra kiépülésének időszaka. A Vasgárdát veszélyesnek találta II. Károly, néhányukat börtönbe csukatta, és ebben az évben kivégezték a „Kapitányt”, Codreanut is. 1939-ben, részben az európai politikai konjunktúrának köszönhetően a szervezet Horia Sima vezetésével – német támogatással – erőteljesen visszatér a politikai életbe. Amikor Románia is a II. világháború szélére sodródik, a II. Károly lemondása utáni hatalmi konjunktúra következtében Ion Antonescu marsall úgy ítéli meg, hogy használni tudja a legionáriusokat. Beemeli őket a kormányba, létrejön a legionárius állam. A szervezet vezetője a harmadik legfontosabb személynek számított akkoriban a király és a Conducător, azaz Antonescu után.

A Vasgárdára mindig is jellemző volt az zűrzavarkeltés, a politikai instabilitás keltése, és az Antonescuval való együttműködés sem volt gyümölcsöző. Így 1941-ben Antonescu maga számolt le egy legionárius felkélés után azokkal a tagokkal, akiket sikerült elkapniuk, a maradék Németországba, Ausztriába menekült. Összegezve, egy nagyon mozgalmas, konfliktussal és halállal kísért történet a Vasgárda története még akkor is, hogyha pont az ellenkezőjét hirdették: a vallásos-misztikus megújulást, a szeretetet és a nemzeti újjászületést. De ahol a szervezet megjelent, ahol gyökeret eresztett, ott rövid időn belül különböző tragédiákkal végződő konfliktusokra került sor.

– Tudna néhány konkrét példát mondani?

– Több tucat román politikust öltek meg, beleértve a legismertebbnek számító román történészt, Nicolae Iorgát is. Az áldozataik közé tartozott Armand Călinescu egykori miniszterelnök, a román csendőrség egykori parancsnoka, és hosszan lehetne sorolni. A szervezethez köthető több ezer zsidó nemzetiségű romániai lakosnak a bántalmazása, a fizikai likvidálása. Lázadásokat, pogromokat, politikai gyilkosságokat szerveztek, tehát az a fajta megújulást ígérő üzenet, amivel nagyon sok embert megfogtak, az a gyakorlatban anarchiával, káosszal, politikai és polgárháborús jellegű gyilkosságokkal folytatódott. Ahol kongresszust vagy összejövetelt tartottak – Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Bukarestben –, ott általában félelem és rettegés kísérte az útjukat, hisz törtek-zúztak, üzleteket raboltak ki, embereket bántalmaztak.

– Tehát a mozgalom egyik jellegzetessége az erőszak…

– Így van. Báránybőrbe bújtatott farkasként is leírhatnánk ezt, hisz retorikailag a lelkiségre, a hitre, a megújulásra, az újjászületésre fektették a hangsúlyt – mint politikai vagy ideológiai üzenet –, viszont a gyakorlatban ezek a jelszavak alárendelődtek a konfliktusoknak és mondjuk ki, a gyilkolászásnak.

– Hogyan viszonyult a Vasgárda az I. világháború után román fennhatóság alá került magyarokhoz?

– A Szent Mihály Arkangyal Légiója a román nemzet lelki, spirituális újjászületését hirdette meg. És a történelem már ezerszer megmutatta nekünk – csak sajnos nem mindig vesszük észre ezeket a jeleket –, hogy amikor valaki valamely csoportnak az újjászületését vizionálja, legyen az etnikai vagy más jellegű, akkor egyértelmű, hogy abban eleve benne van a kizárólagosság. Hisz aki nem tagja vagy nem úgy tagja annak a csoportnak, mint ahogy azt az újjászületési mozgalom elképzeli, akkor azt eleve kirekesztik.

Minden ilyen radikális mozgalom eljut a fizikai agresszivitás szintjére is. Kezdetben „csak” kizár, „csak” megkülönböztet, utána pedig eltávolít, illetve megpróbálja megsemmisíteni azokat az elemeket, amelyek nem illenek bele az általa vizionált képbe. Ezért az akkori terminológiát használva a „román fajhoz” tartozókat is meggyilkoltak a megtisztulás jegyében. Nagyfokú antiszemitizmus jellemezte a Vasgárdát, mindenképpen a zsidóktól való teljes megszabadulást tűzte ki céljául. A kisebbségeket illetően az volt az alapelképzelés, hogy aki nem tiszteli, aki nem fogadja el ezt az újjászületett román államot, annak nincs helye ebben az országban. Ha emlékezetem nem csal, Miskolczy Ambrus idézte Codreanut többször is – meg a „Kapitány” apját is, akivel közösen vettek részt az Alexandru C. Cuza-féle antiszemita pártban –, miszerint a magyarok vendégek a Romániában, a magyarság vendég Európában, és aki nem tiszteli az ország vendégszeretetét, annak nincs mit itt keresnie.

Tehát hosszú távon egy elrománosítási folyamat várt volna a kisebbségekre. Gondoljunk bele, hogy az új román nemzet megteremtésének ez a fajta mítosza később újra előkerült a Ceauşescu-rendszerben, a „szocialista nemzet” kiépítése formájában. Ugyanazt a szlogent használták, amit a Vasgárda is – ami napjainkban is előbukkan egyes politikai szereplők szájából –, hogy egy nemzet, egy „neam” vagyunk. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy alkalmazkodni kell, és el kell fogadni ennek az egy nemzetnek a szabályrendszerét. Tehát nem sokszínűséget, nem egymás kölcsönös tiszteletét, hanem az újjászületett nagy és egységes román nemzetbe való betagolódást kínálták a kisebbségiek számára. Ami fizikai túlélést jelent, de nem közösségi, nem intézményes, nem kulturális túlélést.

– Ebben a kulcsban lehet értelmezni tehát, amikor bennünket nem magyarként, hanem magyar etnikumi románként aposztrofálnak? Gyakran előfordul az internetes kommentekben, ezekben a napokban például Călin Georgescu híveinek a körében.

– Pontosan. Călin Georgescunak több elhíresült videója van már, és én is láttam, hogy amikor kölcsönös tiszteletről beszél, a már említett, régi elgondolásra utal. Tehát meg kell teremteni a nemzet számára a nemzetállamot, de ez nem akármilyen nemzet lesz, hanem egy megtisztult, megújult, spirituálisan virágzó nemzet, amelynek bárki részese lehet, aki elfogadja a játékszabályokat. Csakhogy gondoljunk bele, amikor azt mondjuk, hogy egy nemzet vagyunk és azon belül azonos jogaink vannak, akkor mi milyen alapon tudunk majd fenntartani egy önálló oktatási, kulturális intézményrendszert, a gazdaságiról nem is beszélve. Emlékezzünk vissza, hogy a 70-es évek végén, a 80-as években milyen politikákhoz vezetett, amikor a pártkongresszusokon azt mondta a pártvezető, hogy egy nyelvünk van, a munka nyelve; egy nemzet van, a román szocialista nemzet. A munka nyelvét beszélni azt jelentette a gyakorlatban, hogy a 80-as években már nem lehetett magyarul leírni a települések nevét.

– A Vasgárda erőszakossága mennyire következik az ideológiájából?

– Amikor egy mozgalom kizárólagosságra törekszik, akkor eleve kizár másokat társadalmi, etnikai, faji, vallási szempontból. Amikor egy radikálisan új világot, egy messiási tervet vázol föl, amelynek a megvalósítása kötelező, akkor azt is tudjuk a történelemből, hogy mindig a fizikai agresszió útjára lép, még akkor is, hogyha az adott mozgalom például vallási mozgalomként határozza meg magát. Gondoljunk csak az inkvizícióra, gondoljunk – anélkül, hogy általánosítanánk – a bizonyos muszlim körökből érkező agresszivitásra. Az emberi psziché valahogy úgy működik, hogy képes eljutni a nagy tisztogatás, a nagy akarás közepette arra is, hogy a veszélyérzetét csökkentendő kitaszítsa vagy likvidálja azokat, akik nem illenek bele a „nagy tervbe”.

– Ahogy az elején is említettem, a legionárius mozgalomról nagyon sokan nem tudnak Romániában, mégis a legtöbben tudni vélik, hogy Zelea Codreanu, Horia Sima, Petre Ţuţea – és a sor folytatható – csakis hazafiak lehettek. Mivel magyarázza ezt?

– A legionárius mozgalmat démonizálták a kommunista diktatúra első időszakában, hisz politikai ellenfélként tekintettek rá. Egy részüket kooptálták, másokat börtönbe zártak, de volt egyfajta megbélyegzés. Aztán a 60-as évektől, amikor a Román Kommunista Párt és a Ceaşescu-rendszer egy új nemzeti útra tévedt, a mozgalom számos eleme megjelent a szélsőséges nacionál-kommunista retorikában. A Vasgárda el-nemítélése vagy részleges elítélése arra vezethető vissza, hogy mélyen gyökerezik a román érzelmi világban és az román gondolkodásban. Miskolczy Ambrus írja, tehát nem én találtam föl, hogy noha a Vasgárda története illeszkedik egy általános európai kontextusba, nagyon sok helyi elemet tartalmaz. A már említett misztikus ortodoxia lenne az egyik ilyen, az ortodox egyház egy jelentős részével való összefonódás. Márpedig a kellő distinkciók nélkül nagyon könnyen abban a csapdában találhatjuk magunkat, hogy azt gondoljuk: ez a hazafiság.

Azt gondolom, hogy határozottabban kellett volna történelmi ítéletet mondani a mozgalom fölött, és sokkal többet kellett volna beszélni róla, sokkal másképpen tanítani. Itt nem történelmi megbélyegzésről beszélek, nem vagyok a híve. Persze, minden emberiség ellen elkövetett bűntény egyértelmű elítélendő, viszont megértetni kellene ezeket a folyamatokat. Hogy amennyiben nem figyelünk, amennyiben nem vonjuk le a következtetéseket, akkor hasonló történelmi helyzetben, bizonytalanságban, problémák közepette ki fogjuk termelni magunkból újra ezeket az ordas eszméket.

– Ebben segíthetne az iskola, de hogyan?

– Több egyéni történetet, egyéni sorsok feldolgozását kellene valamilyen módon eljuttatni a diákokhoz. A tananyagban lehetővé kell tenni, hogy ezekkel is foglalkozzunk. Például egy nagybácsi, egy nagyapa, dédnagypapa vagy helyi figura történetén keresztül bemutatni, hogy miként lesz egy egyébként rendes, normális életet élő emberből a történelmi konjunktúra hatására legionárius, fasiszta, nyilas. Hátha az ifjú generáció megérti ennek a komplexitását és ennek a veszélyét. A szkeptikus énem ugyanakkor azt mondhatja velem, hogy két generáció után, közvetlen kontaktus hiányában a történések történelemmé változnak, ami meghatározza az adott generáció viszonyulását.

– Viszont éppen az Ön által is felvetett mikrotörténetek által mégiscsak valamiféleképpen közelebb hozható az emberekhez a nem túl távoli múlt feltéve, ha egyáltalán törekszik erre az oktatási rendszer vagy akár az ortodox egyház, amelynek szintén lenne egyfajta nevelő szerepe, a történelmi felelősségéről nem is beszélve.

– Pontosan, de ezek a nagy intézmények, legyen szó az ortodox vagy bármilyen egyházról, féltik a gazdasági, társadalmi és morális tőkéjüket, ezért nagyon nehezen hajlandók az önvizsgálatra. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy ilyen intézmény átvilágítja saját magát 50 vagy 100 évre visszatekintve, és azt mondja, hogy elnézést, letértünk a helyes útról, és ezért mi a társadalom bocsánatát kérjük. Viszont az tény, hogy az ortodox egyháznak is lenne tennivalója. Egyrészt a két világháború közötti legionárius mozgalommal való összefonódása miatt, utána pedig a román kommunista párttal való, sokszor nem kényszerű együttműködését illetően.