A mostohaapát gyanúsítják a holtan talált aradi kislány meggyilkolásával

Azonosították a hétvégén megtalált ötéves kislány holttestét az aradi ügyészek, a rendőrség pedig őrizetbe vette a gyerek mostohaapját, akit gyilkossággal – illetve a nyomok eltűntetésének kísérletével – gyanúsítanak.

A férfi tagadja, hogy ő ölte volna meg az ötéves gyereket. A kihallgatáson azt állította, hogy a kislány elesett és beverte a fejét a padlóba, úgy vesztette életét. A 23 éves fiatalember – állítása szerint – megijedt, és a holttestet egy bőröndben a város szélére vitte, hogy elrejtse, de nem ő gyújtotta fel.

Update - Victima tragediei de la Arad a fost #identificată. Vă mulțumim tuturor pentru sprijin! *** Orice #share...

Közzétette: Poliția Română – 2021. november 1., hétfő

Mint emlékezetes, a holttesten égési nyomok voltak, ezért nehezen azonosították. Pavel Palcu, a nyomozást vezető ügyész elmondta, hogy a szóbeszéddel ellentétben nem darabolták fel a testet, hanem megpróbálták elégetni. Azt is hozzátette, hogy a tragédia körülményei arra engednek következtetni, hogy a mostohaapa volt az elkövető: egyrészt, nem jelentette 48 óra elteltével sem a gyerek eltűnését, másrészt a koponyán látható sérülések szerint a kislány fejét többször a falba vagy a padlóba verték, s ebbe halt bele.

A gyerek és hároméves öccse a mostohaapjuk felügyelete alatt volt, míg édesanyjuk a szülészeten tartózkodott, ugyanis harmadik testvérüket hozta a világra. A nyomozóügyész szerint a férfi tudatmódosító szereket fogyaszt.

Az áldozat egyik markában egy hosszú hajszálat találtak, amit halálakor is szorongatott. Pavel Palcu szerint sem a mostohaapáé, sem az anyjáé, mert hosszabb, és DNS-vizsgálattal próbálják meg azonosítani, hogy esetleg valamely rokontól vagy idegen személytől származik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?