A mesterséges intelligencia teljesen átalakítja az oktatást – Erre számíthatunk a jövőben

Milyen hatása lesz a mesterséges intelligenciának (MI) az oktatásra? Szükségünk lesz még egyáltalán tanárokra? Milyen lehetőségek rejlenek a különböző MI alapú technológiákban, és milyen veszélyeket hordoznak ezek? Szükségünk van az oktatás teljes átalakulására? Egyáltalán hatékonyabban tanulhatnak a gyermekek az MI segítségével? Ilyen és ehhez hasonló témákról beszélgettünk dr. Seer László marketingszakemberrel, a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar adjunktusával.

A mesterséges intelligencia egy olyan világot hoz létre, amelyben az eddig emberek természetes intelligenciája által végzett megoldható problémákat a számítógép is elvégezheti. Gyakorlatilag a számítógépet felruházzuk olyan képességekkel, hogy azok mentális problémamegoldást végezzenek – magyarázta dr. Seer László. Fontos azonban, hogy az egész jelenség körülbeül 10-15 éves, mondhatni még új technológiáról beszélhetünk.

Illusztrációk: Pexels

A szakértő példának okáért elmondta, csak nemrég kezdek megjelenni kutatások, amelyek azzal foglalkoznak, hogy milyen hatással vannak a közösségi médiában alkalmazott algoritmusok a tinédzserek mindennapjaira. Egyébként számos olyan helyzet volt már az elmúlt 100–200 évben, amikor megjelent egy új technológia, amelyet minden területen elkezdtek használni, majd csak 20–30 év múlva vették észre a hátrányait, ezért törvények által szabályozni kellett ezek használatát „Most egy vadnyugati helyzetben vagyunk az MI-vel kapcsolatban.

Az MI nagy lehetősége az automatizálásban rejlik

Seer László szerint számos olyan dolog van, amit az emberek nem szeretnének elvégezni, de muszáj nekik. Ezen a területen sokat segít a mesterséges intelligencia. Egyszerű példa rá, hogy beszélünk a telefonunkhoz és a hangot szöveggé alakítja át, vagy az okoseszközökkel felszerelt lakásunk különböző feladatokat lát el helyettünk, ebben mind segít az MI

Az automatizálás egy olyan dolog, amiben nagyon sokat segíthet az MI. Például az Excelt rengeteg közgazdász és számításokkal foglalkozó szakember használja, ez a program nagyon sok mindent megold és kiszámol, mégis kell hozzá egy ember. Arra van szükség, hogy az MI alapú technológiákkal a folyamat egyes részeit felgyorsítják. „Gondoljunk különböző asszisztensekre, akik az emberek utasításait megértik, majd jelentősen segítik a mindennapi tevékenységet. Ebben nagyon hasznos lehet az MI” – fejtette ki Seer László.

Teljesen átalakítja az oktatást

A szakember szerint a tanítási folyamatban számos olyan lépés van, amelyet elég, ha a mesterséges intelligencia csinál. Ilyen például a tesztelés. „Én még nem találkoztam olyan tanárral, aki jobban rajongott volna a tesztelésért, mint az oktatásért” – jegyezte meg. A történet másik oldala az adminisztráció, azt egészen biztosan lerövidíti és leegyszerűsítik az MI segítségével.

„A Z és az Alfa generációra is jellemző, hogy igénylik az emberi interakciót. Lehet például text to video alapú mesterséges intelligenciával beszélő fejeket készíteni, amelyek különböző kurzusanyagok alapján nagyon profi módon elmagyarázzák a leckét, emellett még élethűen is néznek ki, de ez nem helyettesíti az élő oktatást. Ilyen szempontból bizonyos szinten helyettesíteni tudnak tanárokat, viszont az emberi interakció továbbra is egy igény marad. Sokan tévednek az e-learninggel kapcsolatban és úgy látják, hogy mondjuk 10-15 éves távlatban nem lesz szükség a tanárok egy részére, szerintem ebben tévednek, ugyanis az emberi interakcióra mindig szükség lesz” – véli Seer László.

Véleményét egy egyszerű példával támasztotta alá az egyetemi tanár. A 60-as években, amikor kezdtek egyszerűbben hozzáférhetővé válni a filmek, sok olyan hang volt, amely azt bizonygatta, hogy a színház ideje lejár, és már nem lesz többé szükség rá. A mozi lett kikiáltva a jövő színházának. „Ma már tudjuk, hogy ez nem így működik. Van egy olyan igény, hogy valamilyen szinten megmaradjon az emberi interakció” – tette hozzá.

Ugyanakkor számos pozitív hozadéka is lesz a mesterséges intelligencia alapú alkalmazásoknak. Például az, hogy személyre szabhatja az oktatást. Az MI kora az oktatásban a személyre szabott tanítást helyezi előtérbe és a tömegoktatás jellege eltűnhet. Pontosan azért, mert az MI képes arra, hogy a diák igényeit teljes egészében személyre szabottan kezelje.

Sok a megoldás, egyelőre kevés sikeres

Jelenleg is nagyok sok mesterséges intelligencia alapú alkalmazást használnak az oktatásban. Bár még fejlődésre van szükség ezen a téren, számos nagyszerű ötlet van. Ezekből az ötletekből azonban szükséges működőképes megoldásokat létrehozni. „Nagyon kevés az olyan megoldás, ami beválik nagy tömegeknél vagy egész rendszerekben, például egyetemeken. Egyelőre még nincsenek meg a nagy piaci szereplők sem, akik több millió ember számára nyújthatnak stabil oktatást. Számos megoldás létezik, de a piac pezsgési állapotban van.

Az biztos, hogy a tanári szakma a következő 15–20 évben felismerhetetlenül átalakul, nagyon nagy szerepe lesz a tanároknak a tananyag leadásában, azonban hű társaik lesznek különböző asszisztensek és MI-rendszerek, amelyek a diákokkal való interakcióban segítik őket. Az a tanár, aki majd nem alkalmazkodik ezekhez az új megoldásokhoz, az háttérbe szorul, véli Seer László.

A Chat GPT nem fejleszti a diákokat, sőt

Egyre népszerűbb a Chat GPT használata, a diákok és egyetemisták is előszeretettel íratják meg a házi feladatot a mesterséges intelligencián alapuló alkalmazással. Seer László szerint azonban a döntéshozóknak is hatalmas szerepük lesz abban a kérdésben, hogy mit akarnak kezdeni abban a korban, amikor az MI megoldások az eddig az agyunkkal végzett munkát veszik át.

„Amit látok tanárként, hogy nagyon hasznos lehet a Chat GPT, ha a gyors haladás a cél, hiszen a tanárok gyorsabban tudnának tananyagot készíteni és a diákok hatékonyabban elvégezni a feladatokat. Ugyanakkor tragikusnak tűnik már most a helyzet, hiszen mindenki azt akarja, hogy a végeredmény jó legyen, de a folyamatban sokkal kevesebb tanulás zajlik és sokkal kevesebb tudással maradnak a fiatalok. Úgy látom, a Chat GPT és hasonló eszközök nem segítik a diákokat abban, hogy a nyelvi készségeik vagy a kritikai gondolkodásuk fejlődjön” – hangsúlyozta.

A szakértő véleménye szerint tehát a Chat GPT-vel végeredményre jutnak a diákok, viszont közben messze nem tanulnak annyit, mintha saját erőfeszítéseik által végezték volna el a munkát, amelyért felelősséget tudnak vállalni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?