A marosvásárhelyi börtön kiállítótere is látogatható lesz az idei Múzeumok Éjszakáján
Május 18-án, szombaton kerül sor a Múzeumok Éjszakája programsorozatra, amelyhez Marosvásárhely több jelentős intézménye is csatlakozott.
A május 18-án sorra kerülő Múzeumok Éjszakája eseményeit ismertették a szervezők, illetve a múzeum fenntartását biztosító Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc. A tanácselnök köszönetét fejezte ki a múzeum alkalmazottainak, hogy az országban kialakult tiltakozási hullám ellenére is megszervezik a rendezvényt, ugyanakkor bemutatta azt a programot, amellyel a Kultúrpalota túravezető nélkül is látogatható lesz. A Visit Marossal közösen létrehozott audioguide használatával az érdeklődők egy telefonos alkalmazás segítségével rácsatlakozhatnak a rendszerre, és QR kód beolvasásával mindent megtudhatnak arról a helyiségről ahol éppen tartózkodnak.
A Múzeumok Éjszakája alkalmából 11 és éjjel 2 óra között lesznek nyitva a múzeum kirendeltségei, de éjszakai sétát az állatkertben is lehet majd tenni. A megváltott jegyekkel minden helyszín látogatható lesz: a felnőttek és nyugdíjasok számára a részvételi díj 10, a gyerekeknek pedig 2 lej.
Az intézmény igazgatója közölte, a rendezvény keretében utoljára lesz látható a Pallady. Intim napló című kiállítás, amelyet a Román Nemzeti Művészeti Múzeummal közösen szerveztek. Így készül egy kiállítás címmel lesz vezetett séta az éppen készülőfélben lévő Bernády-kiállítás helyszínén is. Különböző kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket, és a mesterséges intelligencia, mint új művészeti élmény is megjelenik a rendezvények sorában.
A Természetrajzi Múzeum is intenzíven bekapcsolódik az idei programsorozatba, hiszen a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Ötvös Koppány Bulcsú szerint az iskolai zöldhét jól mutatja azt, hogy igény van az ottani kiállításokra, tevékenységekre. Négy nap alatt mintegy 4.000 gyerek látogatta meg az intézményt.
Az állandó és időszakos kiállítások mellett május 18-án nyitja meg kapuit a látogatók előtt a Közigazgatási Palota tornya, virtuális sétát szervez Maros megyében a Visit Maros és utcai rendezvény zajlik majd a lezárt Enescu utcában. Csatlakozik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Bernády-ház, a Játéktér klub és a zsinagóga is. Látogathatóvá válik a zsidó hitközség múzeuma, valamint a vár, a Keresztelő Szent János plébánia, a MOGYE egyetemi múzeuma és a Vártemplom is.
A Múzeumok Éjszakája alkalmából a marosvásárhelyi börtön kiállítótere is látogatható lesz. A fegyházban egy olyan cellát választottak a kiállítás helyszínéül, amelyben egykor a halálraítélteket tartották fogva. Ott személyazonossági igazolvány, vagy a gyermekek esetében születési bizonyítvány felmutatásával regisztrálhatnak látogatásra az érdeklődők. A kiállítótér 11 és 18 óra között tart nyitva, és maximum 15 fős csoportok indulnak 30 percenként a vezetett látogatásra.
A részletes programot a Maros Megyei Múzeum honlapján teszik közzé.
CSAK SAJÁT