A közel-keleti háború árnyékában – Egyelőre nincs gond a juh-exporttal
A Közel-Keleten zajló háború aggodalommal tölti el a romániai juh- és kecsketenyésztőket, hiszen az ágazat jelentős mértékben az arab országokba – főként Jordániába és Szaúd-Arábiába – irányuló exportra épül. Fibula László juhtenyésztő, a Csíkdánfalvi Akkreditált Juhegyesület elnöke ugyanakkor úgy látja, pillanatnyilag a háborús helyzet nem befolyásolja negatívan a kivitel alakulását, a szállítások zavartalanul zajlanak.
Az arab országokba irányuló juh- és kecskeexport mára a romániai gazdák egyik legfontosabb jövedelemforrásává vált, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Románia Európa egyik legnagyobb juh-exportőrévé lépjen elő. A közel-keleti térségben kialakult bizonytalan helyzet ugyanakkor veszélybe sodorhatja a bárányexportot, ezért a juhtenyésztők fokozott figyelemmel követik a konfliktus alakulását, hiszen a térség piaca kulcsszerepet játszik a romániai bárány értékesítésében, különösen a húsvéti időszak előtt.
.jpg)
A juhkivitel szempontjából a helyzet egyelőre stabil, és reméljük, hogy így is marad – mondta érdeklődésünkre Fibula László. A Csíkdánfalvi Akkreditált Juhegyesület elnöke a konstancai kereskedőkkel egyeztetve úgy látja, hogy az export továbbra is zökkenőmentesen zajlik. A dánfalvi egyesület április 20–24. között készül egy nagyobb juhállomány értékesítésére, 10–15 kamionnal mintegy 7500 bárányt szeretnének az arab piacokra szállítani. Addigra az állatok elérik a 30–35 kilogrammos súlyt, a jó minőségért pedig a felvásárlók élősúlyban kilogrammonként mintegy 25 lejt fizetnek.
A Székely Gazdaszervezetek Egyesületének (SZGE) falugazdásza, a gyergyóditrói Bajkó Zoltán szerint amennyiben a konfliktus elhúzódik, rossz irányba befolyásolhatja az bárány exportot, hisz a legfontosabb felvásárlók az arab országok, de jelenleg nincs válságos helyzet és bízik benne, hogy nem lesznek gondok a továbbiakban sem.
CSAK SAJÁT


