A X. Jogász Esettanulmány-verseny döntőjét tartják szombaton Kolozsváron

A Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium által 2013 óta megszervezett esettanulmány-verseny idei döntőjébe három egyetem 19 diákja jutott be – tájékoztatnak szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében a szervezők.

A Jogász Esettanulmány-versenyen a joghallgatók gyakorlatba ültethetik az egyetemen tanultakat, fejleszthetik szaknyelvhasználatukat, illetve kipróbálhatják magukat ügyvédi és bírói szerepben. A kiemelkedő versenyzőket szakmai gyakorlati lehetőséggel, ösztöndíjjal és szakkönyvekkel díjazzák.

Mint írták, a versenyre való felkészülést két tréninggel segítették a szervezők. A jogesetek megoldásának módszertanába és a professzionális előadás technikáiba is betekintést nyerhettek a résztvevők.

A közleményben arról is tájékoztatnak, hogy a X. Jogász Esettanulmány-verseny első szakasza március 9-én indult. A versenyzők két jogeset: első éven adatvédelmi és polgári jogi esetek, másodévtől negyedévig büntetőjogi és polgári jogi esetek kihívásaival néztek szembe.Illusztráció: Facebook

Az írott megoldásokat elismert szakemberekből álló zsűri értékelte. Az adatvédelmi szekcióban Boros Anita ügyvéd és Székely Barnabás minősített adatvédelmi szakember, a büntetőjogi szekcióban Gáspár-Szilágyi János, dr. Kádár Hunor és Majorán Tamás ügyvéd, illetve a polgári jogi szekcióban Bartis Előd, Bányai József, Pál Dorottya, Fazakas László és dr. Székely János ügyvéd zsűriznek.

A szombati döntőbe továbbjutott 19 joghallgatónak lehetősége lesz megtapasztalni, milyen előadni és érvelni, illetve rövid idő alatt választ adni a zsűri kérdéseire. A döntő helyszínét a verseny intézményi partnere, a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara biztosítja.   

A X. Jogász Esettanulmány-verseny támogatói Gogolák Csongor ügyvéd, Magos Szilárd ügyvéd, Székely Csaba ügyvéd, Emil Gill Style, Autonet, Thermo Control, Székely Barnabás adatvédelmi szakember, Bartis Előd ügyvéd, Szilágyi Emese közgazdász, Gergely Botond és Szécsi Zsolt.

Az eddigi tíz Jogász Esettanulmány-versenyen közel háromszáz diák mérettette meg magát. További információk és részletes program a Jogász Esettanulmány-verseny Facebook-oldalán található – olvasható a közleményben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?