A Kolozsvár melletti Kisbácson találták meg a Szászfenesről eltűnt fiút

A Kolozsvár melletti Kisbács község egyik buszmegállójának közelében találtak rá péntek délután a rendőrök a Szászfenesről két nappal korábban eltűnt 13 éves fiúra.

Mint korábban írtuk, a gyermek szerdán 14 óra körül távozott otthonról az egyik falubeli üzletbe, és azóta nem látta senki. A fiúnak egészségi problémái is vannak, ezért rendkívül fontos volt, hogy időben megtalálják. Emiatt a hatóságok tűvé tették érte a környéket az elmúlt két napban.

Pénteken egy kisbácsi lakos a sajtóban közölt fényképe alapján felismerte egy buszmegálló közelében a fiút, és felhívta a község rendőrőrsét, így sikerült rátalálni. Ez eddigi információk szerint egészségi állapota jó. A fiú azt mondta a rendőröknek, hogy az elmúlt két napját buszozással töltötte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A hatóságok értesítették megtalálásáról a szüleit és a gyermekvédelmi igazgatóságot is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?